A megosztott társadalomnak elkerülhetetlenül sötét kimenetele lesz.

Iulian Ciocan tavaly megjelent műve, az "És reggel jönnek az oroszok", sajnos nem váltotta ki a várt visszhangot, pedig számos olyan aspektust kínál, amelyek miatt igazán érdemes lenne foglalkozni vele. A könyv több nézőpontból is figyelemre méltó olvasmány, tele izgalmas gondolatokkal és mélyreható elemzésekkel.

Bevallom, kezdetben nem különösebben keltette fel az érdeklődésemet Ciocan még tavaly ősszel magyarul is megjelent regénye, főként az idegesítően leegyszerűsítő narratíva miatt, miszerint a szerző tulajdonképpen megjósolta Ukrajna orosz lerohanását - mégpedig a 2015-ben eredetileg publikált művében. Az efféle "látnoki" történetek általában meglehetősen elnagyoltak, és a váteszi képességek hangsúlyozása könnyen elhomályosíthatja az irodalmi értékeket. Ebben az esetben például egy önállóan is érvényesülni képes regényt temetett maga alá az az értelmezési kényszer, hogy általa akarjuk megérteni az ukrajnai helyzetet. Ez azonban eleve lehetetlen vállalkozás, hiszen Ciocan - aki hazájában újságíróként, műsorvezetőként és irodalomkritikusként is ismert - fókuszában nem Ukrajna, hanem Moldova áll. És a balsorsból bizony neki is bőven kijutott.

Végül, miután alaposan megfontoltam a dolgot, levettem a könyvet a polcról, és két nappal később – saját meglepetésemre – azon kezdtem gondolkodni, miért kap olyan kevés figyelmet az "És reggel jönnek az oroszok", amely mindenkinek ajánlott olvasmány, aki igazán meg akarja érteni Kelet-Európa bonyolult valóságát.

A regényben valójában nem találkozunk igazi jóslatokkal, és az "oroszok" sem azok, akikről elsőre gondolnánk. Moldova és lakói számára a függetlenség elnyerése óta nem a klasszikus értelemben vett külső orosz aggresszió jelenti a legnagyobb kihívást, hanem az ország területén belül, ám attól függetlenül működő, saját valutával és parlamenttel rendelkező, nemzetközileg el nem ismert Transznisztria, más néven Dnyeszter Menti Köztársaság. Az emberek félelme abban rejlik, hogy ez a kváziállam – amely mögött jelentős orosz támogatás húzódik meg – nemcsak szeparatista akciókat indít, hanem akár katonai erővel is megpróbálhatja átvenni a hatalmat Kisinyovban.

Transznisztria fennállása valójában egyfajta mintaként szolgál a napjaink geopolitikai játszmáihoz, amelyek során Oroszország és más, kisebbségi státusszal rendelkező közösségek hivatkozásával szeparatista, szinte független entitásokat hoznak létre a posztszovjet térségben. Ezek a kétes államalakulatok nem csupán megnehezítik a NATO-hoz való csatlakozást, hanem azt is garantálják, hogy a szóban forgó államok, mint például Grúzia vagy Moldova, ne tudjanak teljesen elszakadni Oroszország befolyásától. Hasonló célokkal léptek fel Ukrajnában is, ahol orosz támogatással kikiáltották a donyecki és luhanszki "népköztársaságokat". Azonban itt a helyzet bonyolultabb volt, mivel Ukrajna és hadserege már egy másfajta erőt képviselt a régióban.

Moldovában ráadásul egy másik, Magyarországon és magyarlakta területen elég jól ismert jelenség lett az uralkodó a Szovjetunió szétesése után: a románosítás.

Az persze izgalmas kérdés, hogy Besszarábia vagy Moldova mennyire kezelhető egyáltalán önállónak, de a hivatalos narratíva szerint a moldávot eleve csak a szovjetek találták ki azért, hogy ne akarjanak túlzottan összebútorozni az ottaniak Romániával. Ha kitalálták, ha nem, azt azért sikerült elérni, hogy a nagyjából 2,5 milliós ország végletesen megosztott. Az előző választásokon, ha csak kicsivel is, de általában nyertek a nyugatos jelöltek, az ország szavazóinak viszont nagyjából fele bevallottan inkább visszatérne a titokzatos jelentésű russzkij mirhez. Hogy a román nacionalisták épp hol állnak, azt nehéz eldönteni, de az látszik, épp Romániában is az épp zajló elnökválasztási bajokat nézve, pedig ott azért kevésbé tudott fertőzni a különleges ragaszkodás a hírhedt Oroszország anyácskához.

A 224 oldalas "És reggel jönnek az oroszok" című mű egy különleges világba kalauzol, amely két eltérő időben bontakozik ki. Az egyik idősík a friss függetlenségüket éppen csak megszerző, gazdaságilag mélyen sújtott Kisinyovra fókuszál, ahol a lakók éppen a román identitásuk újrafelfedezésén dolgoznak. A másik idővonal pedig egy kitalált 2020-as környezetbe helyez bennünket, ahol a Dnyeszteren túliak bevonulnak Moldovába, hatalomra kerülnek, és visszaállítják az orosz befolyást. A két időszakot összekötő fő motívum a mindent átható szegénység, amely megjelenik a kényszerből korrupttá váló egyetemi dolgozók sorsában és az alkoholizmusba menekülő szülők életében. A társadalmi megosztottság is hangsúlyos elem, amely a magyar olvasók számára is ismerős lehet, bár Moldovában az orosz jelenlét kérdése sokkal konkrétabb és drámaibb formában van jelen. Míg Magyarországon az orosz irányultságra utaló politikai diskurzusok legtöbbször csak burkolt allúziók szintjén jelennek meg, Moldovában a katonai fenyegetés a mindennapi élet szerves részét képezi, és a nyugati vagy orosz orientációról szóló viták sokkal nyíltabbak és élesebbek. A román reakciók pedig gyakran olyan mértékben túlzóak, ahogyan Erdélyben és annak környékén is tapasztalható. Az olvasó számára nem csupán a történet, hanem a mögöttes társadalmi realitások is mélyebb megértést nyújtanak a térség bonyolult politikai és kulturális helyzetéről.

A regény két főhőse két különböző nézőpontot képvisel. Az egyikük egy besszarábiai diák, aki abban reménykedik, hogy a brassói egyetem bölcsészkarán szerzett, hangsúlyosan román diplomája majd megnyitja előtte a lehetőségeket az elmaradott Kisinyovban. A másik egy hatvanas éveiben járó latintanár, aki nem tud elmenekülni az oroszok elől Romániába, mert lejárt az útlevele. Mindketten annak esnek áldozatául, hogy a környezetükben élők teljesen más jövőképet vallanak, és ezeket a célokat a lehető legszigorúbb eszközökkel próbálják érvényesíteni.

A történet lehetne puszta szenvedéstörténet is, ám épp itt érvényesül Ciocan egyik legnagyobb erénye: a fanyar, kelet-európai humor, amely könnyedséggel itatja át még a legnyomasztóbb helyzeteket is. Így aztán a szereplők - a magányos és kissé naiv boltos figurájától az idegesítő ügyvédig - szinte kusturicai módon kelnek életre előttünk, hogy a végén hősünk egy kafkai perben találja magát. A zárásban ott sűrűsödik a túlkompenzáló nemzeti ideológia tragédiája, a működésképtelen hivatalnoki apparátus képtelensége és minden, ami egy államot diszfunkcionálissá tehet. Iulian Ciocan könyve úgy mutatja be ezt a világot, hogy közben valóban szórakoztató és elgondolkodtató marad.