A kormány ígérete sajnos nem vált valóra, de ennek ellenére a recessziónak vége szakad.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 IV. negyedévében a kiigazított adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült. Illetve a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az is kiderült, hogy 2024-ben a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit. Fontos kiemelni, véget ért a technikai recesszió.
Míg 2023 az infláció visszaszorításának éve volt, a kormány a 2024-es esztendőt a gazdasági növekedés újbóli beindításának szentelte. Ennek ellenére a legfrissebb adatok szerint, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közleménye tartalmaz, a bruttó hazai termék (GDP) mindössze 0,5%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított számok alapján pedig 0,6%-kal haladta meg a tavalyi év teljesítményét.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 0,4%-kal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakának teljesítményét. A harmadik negyedévhez viszonyítva, szintén a szezonálisan és naptárhatással kiigazított mutatók alapján, a gazdaság 0,5%-os növekedést mutatott. Az utolsó negyedéves adatok elemzése során fontos hangsúlyozni, hogy...
A KSH jelentésében hangsúlyozta, hogy a bruttó hazai termék volumene az előző év azonos időszakához képest növekedett, amelyben a szolgáltatások összességének teljesítménye játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar teljesítményének visszaesése gátat szabott ennek a pozitív trendnek.
A turizmus, vendéglátás, szállítás és raktározás területei kezdenek újra fejlődésnek indulni, azonban az ipari szektor teljesítménye továbbra is árnyékot vet az összképünkre. Jó példa erre, hogy november hónapban a kiskereskedelmi forgalom 4,1%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait, míg az előző hónaphoz képest 0,6%-os növekedést mutatott. Emellett tavaly jelentős, közel 6%-os növekedést regisztráltunk a magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számában. Mindazonáltal az ipari termelés volumene novemberben 2,9%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ami aggasztó jelenség a gazdasági növekedés szempontjából.
Így ismételten azt lehet kijelenteni, hogy a német gazdaság problémái több csatornán keresztül hatnak a magyarra, és ezt csak részben képes az éledező belső kereslet kompenzálni. Illetve azt is fontos figyelembe venni, hogy alapvetően az Európai Unió gazdasága is mérsékelten növekszik.
A német gazdaság már a koronavírus megjelenését megelőzően döcögni kezdett: egy kedvező konjunkturális környezetben az éves növekedése 2018-ban és 2019-ben csupán 1 százalék körül alakult. Azóta a környezet kedvezőtlenebbé vált, válságok sora jelent meg. A német gazdaság teljesítménye 2024-ben gyakorlatilag a 2019-es szinten van. Az elmúlt években válságok sorától szenvedő gazdaság teljesítménye 2024-ben a 2019-es szintet nagyjából 6,5 százalékkal haladhatta meg.
Nagy Márton, a nemzetgazdasági miniszter, legfrissebb közleményében elemezte a gazdasági adatokat. A tárcavezető kifejtette, hogy a magyar gazdaság egy jelentős átalakulás küszöbén áll. A belső gazdasági helyzet stabilizálódott, a középosztály helyzete javul, és a családok bizalma is folyamatosan erősödik. A lakossági adatokban egyértelműen felfedezhetők a pozitív tendenciák: a foglalkoztatottak száma továbbra is csúcsot döntött, míg az inaktívak aránya történelmi mélységbe süllyedt. Jelenleg közel 4,7 millió ember dolgozik, és az elmúlt évtizedhez viszonyítva az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére emelkedett.
Több mint egy éve tartó folyamatos növekedés figyelhető meg a reálbérek terén, legutóbb közel 8 százalékos emelkedést tapasztaltunk. Ennek eredményeként a családok vásárlóereje folyamatosan növekszik, lehetőségeik szélesednek, így több mindent tudnak megengedni maguknak, legyen szó vásárlásokról vagy utazásokról. E folyamatnak köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom már egy éve bővül, míg a hazai turizmus 2024-ben újabb rekordot döntött. 2023 januárjától kezdődően a lakossági hitelpiac is fokozatos élénkülésnek indult, és tavaly novemberben Magyarország lakossági hitelállományának növekedése az európai uniós rangsor élvonalába került. A lakáspiac is újjáéled, 2024-re a lakástranzakciók száma több mint egyharmaddal nőtt, és az autópiac is kedvező irányba változott: tavaly 13 százalékos bővülést mutattak az új autók eladási számai.
A nemzetgazdasági miniszter véleménye szerint a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv lakosságot érintő programjai most kezdik gyümölcsüket hozni. A Prémium Magyar Állampapír kamatok kifizetése is hozzájárul ehhez, hiszen ennek révén a családok anyagi helyzete tovább stabilizálódik. A miniszter továbbá hangsúlyozta, hogy...
Nagy Márton véleménye szerint a vállalatok számára sürgető fordulatra van szükség, amelyhez elengedhetetlen a hitelezés helyreállítása. "A vállalati szektorban tartós pozitív változások akkor következhetnek be, ha a külső kereslet újra fellendül, ami az export dinamikus növekedését is magával hozza. Ennek alapfeltétele, hogy Németország, hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere, a választások után mielőbb túllépjen a hosszadalmas politikai és gazdasági válságán, valamint a két éve tartó recesszión" - foglalta össze a miniszter.
A gazdasági miniszter végezetül megállapította: a gazdaság idén negyedévről negyedévre egyre nagyobb ütemű növekedésre vált, 2025 második felében már 3 százalék feletti bővülést láthatunk.