A tudósok is tanácstalanul néznek egymásra, miközben a Csendes-óceán mélyéből előkerült felfedezések újabb rejtélyeket tárnak fel előttük.

Talán kozmikus esemény légköri nyoma lehet a tízmillió évvel ezelőtt lerakódott nagy mennyiségű radioaktív izotóp a Csendes-óceán alatt.

Tízmillió évvel ezelőtt bolygónk történetének egy titokzatos fejezete bontakozott ki, amikor hatalmas mennyiségű radioaktív izotóp bukkant fel. A pontos okokat még nem sikerült teljes mértékben feltárni, és a tudósok különféle elméleteket vetettek fel. Az egyik lehetőség, hogy a tengeri áramlatok új mintázatai alakultak ki, amelyek hozzájárultak az izotópok felhalmozódásához. Mások szerint csillagközi anyag sűrű felhője ütközött a Naprendszerrel, amely megzavarta a védelmi pajzsunkat, így fokozott kozmikus sugárzásnak lettünk kitéve. Nem kizárt, hogy mindkét jelenség együttesen játszott szerepet ebben a rejtélyes eseményben.

A rendellenességet Dominik Koll, egy ausztrál kutató, fedezte fel, és jelenleg egy nemzetközi kutatás élén áll, amelynek keretében a Nature tudományos folyóiratban megerősítette a berillium-10 anomália létezését.

A berillium a periódusos rendszer negyedik eleme, szóban forgó izotópja a légkörben jön létre, ahol a becsapódó sugarak szétrobbantják az oxigén vagy nitrogén atomok magját. Az 1,387 millió év felezési idejű radioaktív elem folyamatosan hullik a földre, ahol a talaj felszínén, illetve a tenger mélyén marad meg.

A berillium-10 keletkezésének üteme a naptevékenység erősségétől is függ, ez ugyanis meghatározza a Naprendszert körülvevő energiapajzs erősségét, amelynek gyengülése nagy energiájú kozmikus sugarak betörésével jár. A keletkezés másik potenciális módja a nukleáris robbantás, amelynek során gyors neutronok által eltalált légköri szén-dioxidból jön létre, és kimutatható jelenléte jelzi például a kísérleti robbantások helyszínét.

Koll, aki korábban az Antarktiszon kutatta a Földre hulló kozmikus port, az utóbbi években a Csendes-óceán titokzatos mélységei felé fordította figyelmét. Ötezer méter mélyen, ahol az élet szinte teljesen hiányzik, a tengerfenéken található ferromangános kőzetek lassan, de biztosan növekednek, ahogy a tengervízben lévő oldott anyagok fokozatosan lerakódnak rajtuk. Érdekes módon, ezek a ferromangános kéregformák mindössze pár millimétert nőnek millió évenként. Az egyik kőzet, amelyet Koll vizsgált, tízmillió év alatt 3,5 centiméteres réteget alakított ki – ez a folyamat nemcsak a kőzetek esetében figyelhető meg, hanem emlékeztet a fák évgyűrűinek növekedésére, sőt, még inkább a cseppkövek lassú formálódására is.

Az ausztrál kutató egy különös jelenséggel szembesült: a berillium-10, amely folyamatosan beépül a geológiai rétegekbe, idővel a feleződés következtében csökken. Ám az érdekesség az, hogy a 10 millió évvel ezelőtti rétegben ez a csökkenés megállt, és csak 12 millió évvel ezelőtt kezdett újra csökkenni. Ezen időszak során a berillium-10 lebomlási terméke, a bór-10, a mintában kétszer akkora mennyiségben volt jelen. Kutatótársaival együtt sikerült bizonyítania, hogy ez az anomália nem csupán egy adott kőzetre vagy helyszínre vonatkozik, hanem az óceán más területein is észlelhető.

A szénizotópok esetében elemzése használható fa vagy csontok kormeghatározására 50 ezer évre visszamenőleg. Ugyanígy működhet a berillium-10 is, a 12 millió évvel ezelőtti esemény kiváló tájékozódási pont ebben. A kutatók szerint az anomáliát egy olyan esemény okozhatta, mint egy közeli szupernóva-robbanás, amely a Merkúr pályáig tolta vissza a bolygórendszert körülvevő helioszférát. Körülbelül ekkor alakultak ki a ma is jellemző óceáni áramlási rendszerek. Ez volt továbbá a kor, amikor a gibbonok és orángutánok törzsfejlődése szétvált, az ember kialakulásához vezető út egyik állomásaként.