A világ legköltségesebb válása előtt állunk - és mi is megérezzük a következményeit.

Egy brit válási ügyben hatmillió fontot költöttek ügyvédi költségekre, és ez csupán a kezdet volt ahhoz a feszültséghez, ami most a világgazdaság színpadán játszódik. Kína és az Egyesült Államok éppen most lépnek ki egymás életéből, külön bankszámlákra és ellátási láncokra osztva meg magukat, de mégis egy közös otthon marad számukra: a Föld. A probléma csupán annyi, hogy a közös vagyon, vagyis a globális GDP, minden egyes konfliktussal egyre inkább zsugorodik.

Dale Vince, az Ecotricity alapítója valószínűleg nem gondolta, hogy élete legdrágább projektje nem egy szélerőműpark, hanem a saját válása lesz. 2024 decemberében a brit bíróság 43,5 millió fontot ítélt meg volt feleségének, Kate Vince-nek. A jogi költségek pedig további hatmillió fontba fájtak. Ironikus módon Vince korábban ötvenmilliós egyezséget ajánlott, amit elutasítottak, így évekig húzódó pereskedés következett, ahol az ügyvédek és a könyvvizsgálók többet profitáltak a házasságból, mint a felek maguk. A történet tanulsága? Egy válásban a veszteség soha nem egyoldalú. Az érték nem pusztán eloszlik, hanem elpárolog a súrlódás hőjében. A jogi díjakban, a bizalmi válságban, az időveszteségben.

És most képzeljük el ugyanezt globális léptékben. Két fél, akik valaha közös jövőt építettek, ám most külön utakat keresnek. Csakhogy itt nem házassági vagyonról, hanem a világgazdaság gerincéről van szó. Ez a sztori Kína és az Egyesült Államok gazdasági leválása.

A Kína-USA gazdasági kapcsolat sosem volt romantikus, inkább egy érdekházasság. Az egyik gyártott, a másik vásárolt, és mindketten boldogok voltak, amíg a kereskedelmi mérleg el nem választotta őket. Most azonban az újabb amerikai 100 százalék feletti vámokkal, kínai exportkorlátozásokkal és WTO-panaszokkal épen a válóper zajlik.

Ngozi Okonjo-Iweala, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezetője úgy véli, hogy...

Ha a felek valóban véglegesen elválnak egymástól, az akár 7%-kal is mérsékelheti a világgazdaság teljesítményét.

Az ellátási láncok és a technológiai ökoszisztémák átformálása nem mentes a veszteségektől. Az IMF óvatos megfogalmazása mögött azonban egyértelmű üzenet rejlik: a decoupling nem csupán a két érintett fél számára jelent nehézségeket, hanem mindenki számára. A globális GDP-növekedés jelenleg körülbelül 3 százalékon stagnál, és ebben a válási vagyonmegosztás végső költségei még nem is szerepelnek. A WTO már most módosította a 2026-ra vonatkozó növekedési előrejelzését 1,8 százalékról mindössze 0,5 százalékra. Az igazán fájdalmas következmények azonban még csak most kezdődnek. A vámok, az inflációs nyomás és a piaci bizalmatlanság tartós hatásai mind-mind súlyosan érintik a gazdasági környezetet.

Egy válásban a legdrágább nem a döntés, hanem a kivitelezés. Pontosan ez történik most is. Amikor az USA büntetővámja nemcsak Pekinget sújtja, hanem az amerikai vállalatokat is, amelyek kínai termékeket használnak. Ugyanígy, amikor Kína korlátozza a ritkaföldfém-exportot, az nem csak Washingtonnak fáj, hanem a világ teljes elektromosautó-iparának.

A közgazdaságtan világában ezt a jelenséget költségaszimmetriának nevezzük. Itt minden érintett fél szenved, ám nem egyenlő mértékben. A globális ellátási láncok hasonlóan működnek, mint a válás után a közösen nevelt gyermekek. Mindkét szülő ragaszkodik hozzájuk, azonban a logisztikai kihívások, a bizalom elvesztése és a finanszírozási nehézségek fokozatosan felőrölhetik a már meglévő feszültséget.

Az IMF és a WTO szakértői konszenzusra jutottak abban, hogy a "de-risking" folyamat nem csökkenti a kockázatokat, csupán átalakítja azokat. Az Egyesült Államok gyártási bázisait Mexikóba, Vietnamba és Indiába helyezi át, míg Kína új lehetőségeket keres Afrikában és a Közel-Keleten.

A WTO olyan, mint egy kimerült válóperes bíró, aki próbálja helyreállítani a rendet, de a felek inkább a saját ügyvédjeik szavára hallgatnak. Az Egyesült Államok egyre gyakrabban távolodik el a szervezet döntéseitől, míg Kína folyamatosan jelzi a diszkriminatív bánásmódot. Az eddig védett és kiszámítható kereskedelmi rendszerünk most a szemeink előtt omlik össze. A legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazásának aránya drámaian csökkent 80%-ról 72%-ra.

Egy válás mindig magában hordozza az érzelmi feszültséget. A felek közötti bizalom megrendül, és a kapcsolat már nem a régi. Ezt a dinamikát figyelhetjük meg a Kína és az Egyesült Államok közötti feszültségben is, amely nap mint nap megnyilvánul. Washington aggódik a technológiai függőségtől, míg Peking az amerikai pénzügyi nyomás alatt áll. Ahogyan minden széteső házasságban, itt is ott bujkál a közös múlt árnyéka. Az amerikai fogyasztás továbbra is a Kínában készült termékekre támaszkodik, míg a kínai exportbevételek zöme még mindig dollárban mérhető, így a kapcsolat gazdasági szálai továbbra is szorosak, hiába a konfliktusok.

Lehetséges, hogy a világ éppen egy zűrzavaros, érzelmekkel teli válási folyamaton halad át, de a gazdasági alapok továbbra is összekötnek minket. Az ellátási láncok, a technológiai kötelékek és az energiahordozók olyan közös „gyermekek”, akiket nem lehet pusztán elválasztani. A lényeges kérdés nem az, hogy ki kerül ki győztesen, hanem hogy milyen árat kell fizetni ezért a folyamatért.

A gazdasági decoupling tehát olyan, mint Dale Vince válása. Lehet, hogy a végén mindkét fél megkapja, amit akart, csak éppen a vagyonuk felét kellett közben jogi és egyéb költségekre költeniük.