Az Amerikába útnak induló magyar úszók háromnegyede valószínűleg nem fog tudni jobb eredményeket elérni, mint amit eddig hazai vizekben produkáltak.


Egyre növekedik azoknak az élvonalbeli és kevésbé sikeres magyar úszóknak a száma, akik az ígéret földjeként tekintenek Amerikára, képesek nagyon komoly áldozatokat is hozni azért, hogy a tengerentúlon folytathassák a tanulmányaikat, valamint egyetemi csapatok tagjaként versenyezhessenek. A szövetség és a klubok sem állnak az útjukba, pedig úgy tudni, hogy új környezetében és új edzők utasításait követve százból legfeljebb 25 magyarnak valósult meg eddig az amerikai álma. Más szóval azok kerültek kisebbségbe, akiknek amerikai egyetemistaként jobb időket mértek, mint idehaza.

Kétségtelen, hogy Kós Hubert, aki immár világbajnoki és olimpiai aranyérmes státusszal büszkélkedhet, bölcs döntést hozott, amikor Bob Bowman, az Egyesült Államokban rendkívüli tiszteletnek örvendő edző tanítványai közé állt be. Közülük a francia Léon Marchand a párizsi olimpián négy győzelmével igazi sztárrá avanzsált. Azonban a többi "amerikás" magyar úszó jövője még mindig kérdéseket vet fel, és nehéz egyértelmű és megfontolt előrejelzéseket tenni arról, hogy mire vihetik.

Ezzel egy időben, és a számok, valamint az eredmények tükrében, nem egyszerű helyén kezelni azokat a kósza híreket, amelyek a zuhanyhíradóból származnak, és ennek következtében a hazai szakemberek munkáját kedvezőtlen színben tüntetik fel.

Pedig az eredményességet aligha lehet hiányolni 2024-ben, amikor az olimpia előtti, igaz, a szokásosnál kisebb mezőnyű belgrádi Európa-bajnokságot 10 arannyal, 9 ezüsttel és 8 bronzzal a magyar éremeső dobta fel, majd bő egy hónappal később a Párizsban begyűjtött hat olimpiai győzelmünknek a felét pedig három úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf "termelte ki".

Az idei sikersztori valódi mélységeit csak akkor érthetjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy a 21 éves Kóst egy rendkívül jelentős edzői háttérrel indult neki az olimpiának. Bob Bowman, a legendás edző, aki Michael Phelps, a sportág valaha volt legnagyobb ikonja mögött állt, vette át a felkészítését. Azonban a siker nem csupán ebben a váltásban rejlik; a magyar úszózseni mögött tízéves, kitartó munka áll, amelyet Magyarovits Zoltán végzett. Az ő irányítása alatt Kóst technikai tudása, fizikai ereje és kitartása olyan szintre emelkedett, amely már nem tűrt kritikát, így szilárd alapokra építhette a további fejlődését. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy amikor "Hubi" 2023 nyarán, mindössze hét hónappal az edzőváltás után világbajnok lett 200 méter háton Japánban, az nem csupán amerikai siker volt, hanem a magyar úszósport egy újabb diadala is, amely a hosszú és áldozatos munka eredménye.

A magyar úszók amerikai orientációja nem új keletű jelenség; évek óta figyelemmel kísérhetjük, ahogyan a fiatal tehetségek az Egyesült Államokban folytatják tanulmányaikat. Az ösztöndíjas hallgatók az ottani egyetemi csapatok színeiben mérettetik meg magukat, ezzel is bővítve tudásukat és tapasztalataikat. Így tett Kovács Ágnes is, aki az arizonai egyetem falai között fejlődött, valamint Hosszú Katinka, aki a dél-kaliforniai intézményben töltötte éveit, míg Szilágyi Liliána a floridai egyetem hallgatója volt. Bár sok értékes tapasztalattal gazdagodtak, a legnagyobb sportteljesítményeik — az olimpiai és ifjúsági olimpiai győzelmeik — nem az amerikai éveik alatt születtek, hanem hazai vizeken.

A magyar úszósportban napjainkban is számos tehetség bontogatja szárnyait, köztük Kós Hubert, aki világbajnoki címével és friss olimpiai bajnoki címével a tengerentúli egyetemek legnagyobb "fogása". Reméljük, hogy hasonlóan sikeres lesz a többi fiatal sportoló is, mint például Sárkány Zalán, Ábrahám Lilla Minna, valamint az orosz és örmény gyökerekkel rendelkező, de már Magyarországon született Hambardzumyan Arshak. Az olimpiai bronzérmes Betlehem Gábor és Fábián Bettina kezdeti nehézségekkel küzdenek a beilleszkedés során, míg Pádár Nikolett, Molnár Dóra és Magda Boldizsár 2025-től új kalandokra készülnek, távol Magyarországtól.

Magyarovits Zoltán, Kós Hubert egykori edzője az Indexnek adott interjújában kifejtette: "teljesen megértem, miért vonzódnak a magyar úszók az Egyesült Államokhoz, azonban..."

Ott sem minden fenékig tejföl. Eddigi tapasztalataink szerint a közel száz jegyzett és kevésbé ismert magyar versenyző közül csupán az egynegyedük lett jobb úszó az amerikai egyetemi csapatában, nem csoda, hogy sokan visszavágynak a magyar edzőjükhöz. A megélhetést biztosító ösztöndíjért természetesen mindenkinek keményen meg kell dolgoznia, a lazaság és tanulmányi visszaesés gyorsan megbosszulhatják magukat, erről néhány magyar is mesélhetne. Úszóválogatottjaink eltérő okok miatt pályáztak amerikai egyetemekre, másokat inkább hívtak, mert fantáziát látták bennük, arról viszont még egyszer sem hallottam mostanáig, hogy egy magyar úszó csak azért szőtt volna amerikai álmokat és vette az irányt az ígéret földje felé, mert összerúgta a port az edzőjével, és idehaza nem akadt más segítőtársra.

Az elmondottak után érdemes megismerni egy tavaly ősszel zárult kutatás eredményét, ami rávilágít arra, hogy középiskolai tanulmányaik után a magyar fiatalok egy része miért választja külföldön a továbbtanulás kockázatoktól távolról sem mentes formáját.

Az eduline.hu megállapításai általában véve elég általánosak, de a sportolókat is érintik. A felmérésből kiderül, hogy sokan azért választják a külföldi továbbtanulást, mert úgy érzik, a kívánt egyetemeken magasabb színvonalú képzésben részesülhetnek, gyorsabban fejleszthetik nyelvtudásukat, és nagyobb esélyük van a karrierjük építésére. A kutatás említi azt is, hogy a vállalkozó szellemű fiatal magyar úszók különösen vonzódnak az Egyesült Államokhoz, ahol az egyetemi csapatok között minden évben komoly verseny zajlik. Ehhez nemcsak kiváló edzők, hanem modern létesítmények is hozzájárulnak, támogatva mind az amerikai, mind a külföldi sportolókat. A lemorzsolódás veszélye azonban mindig ott leselkedik, és előfordulhat, hogy egy sikeres edző, aki jobb ajánlatot kap, úgy dönt, hogy más államba költözik, hogy ott új csapatot alakítson. Erre példa Bob Bowman esete, aki Arizonából Texasba költözött. Csak a legtehetségesebb tanítványait vitte magával, köztük a négyszeres olimpiai bajnok francia úszót, Léon Marchandot és a fiatal tehetséget, Kós Hubertet, akik hűségesen követték őt.

Magyarovits Zoltán elfogadta és támogatta is Kós Hubertet abban, hogy új fejezetet nyithasson az életében, aminek története a következő olimpiáig szinte biztos, hogy Amerikában íródik.

Az amerikai sportolók a várakozásoknak megfelelően remekül teljesítettek a párizsi olimpián, bár számos kitűzött céljuk megvalósítása elmaradt. Egy olyan hatalmas, 335 milliós ország, amelynek 120 ezer igazolt úszója van, végül nyolc aranyérmet szerzett az idei játékokon. Ezzel szemben hazánkban mindössze 5-6000 úszó jár edzésekre, és ebből a kisebb létszámból három olimpiai bajnok került ki. Az arányaink tehát kedvezőbbek az amerikaiakéval összehasonlítva, ami azt sugallja, hogy a fiatal és tapasztalt magyar úszóedzők, akik túlnyomórészt Széchy Tamás vagy Kiss László iskoláját követve fejlődtek, sikeresen bővítették tudásukat a megszerzett tapasztalatok révén. Talán nem is annyira rosszak, mint ahogy azt sokan próbálják sugallni. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Milák Kristóf mindkét olimpiai győzelméhez magyar edzők segítségét vette igénybe, velük állította fel a világcsúcsot, és Párizs után is egy magyar edzőt választott. E szavakkal a magyar edző a szakma becsületét igyekezett megvédeni.

Magyarovits Zoltán, aki Párizsban nem osztozhatott az olimpiai győzelem örömében Kós Huberttel, most egy "másik" sportág révén élhette át a sikert Gulyás Michelle győzelme miatt. Ráadásul új tanítványai közül Szép Balázs 2024-ben Kínában világbajnoki csapat tagjaként szerepelhetett, és egyéniben is kiemelkedően teljesített, hiszen a második helyen zárta a versenyt. A nála fiatalabb Tamás Botond pedig a junior korosztályban aranyérmet szerzett Szófiában, ami tovább emeli a csapat hírnevét.

Az olimpia előtti időszakban kevesen tudtak arról - talán azért, mert az UTE ezt az edzőváltást saját belső ügyként kezelte -, hogy Gulyás Michelle párizsi sikere mögött tavaly nyáron újoncként csatlakozott Magyarovits Zoltán is ott volt a stábjában. Az ő hozzájárulása nem elhanyagolható, és nem csupán Gulyás Michelle támogatására korlátozódott.

Tavaly nyáron kerestek meg Őze István, klubunk elnöke, és Tibolya Péter, Michelle edzéseinek koordinátora, aki egyben az öttusázók szakosztályigazgatója is. A kérdésük az volt, hogy vállalnám-e három öttusázó, Gulyás Michelle, Szép Balázs és Tamás Botond úszóedzéseinek irányítását. Nagy örömmel igent mondtam, hiszen izgalmas kihívásnak tűnt, és szerettem volna segíteni, hiszen addig Michelle, az olimpiai éremesélyes sportolónő, külföldről kapta az edzésterveit e-mailben, és Tibolya Péter állt a parton a stopperórával. Heti négy edzést tartottam az új tanítványaimnak, és személyre szabott edzéstervet követtünk. Közösen, jó hangulatban és lelkesen teljesítettük a távokat. Sikerült jelentős fejlődést elérni Michelle rajtján, fordulóin, és a technikáján is, így egyre jobban bírta a versenytáv második felét. Sajnos az olimpián nem ez a fejlődés volt látható, de ennek megvolt az oka. A kialakult helyzetben, a túl intenzív úszás után, 15 perccel a futással kombinált lövészet előtt a lábai nem úgy reagáltak, ahogy Michelle szerette volna, azonban ez a taktikus versenyzés következményeként nem okozott problémát.

Related posts