Kihívásokkal néz szembe a globális gazdasági elit, és még kérdéses, hogy ki fogja irányítani őket a jövőben.

Klaus Schwab hirtelen távozása a Világgazdasági Fórum éléről megrázta a szervezet vezetői váltására vonatkozó terveit, amelyek szerint Christine Lagarde lett volna az új vezető. Schwabot pénzügyi visszaélésekkel vádolják, amit ő határozottan tagad, miközben a Fórum a reformok végrehajtása és a tagsági bevételek stabilizálása között próbálja megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Lagarde, aki a legvalószínűbb jelölt a posztra, még két évig vezeti az Európai Központi Bankot.
Klaus Schwab hirtelen távozása a Világgazdasági Fórum éléről - amit több mint fél évszázadon át irányított - jelentősen megnehezítette az előkészített vezetőváltási tervet, mely szerint Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke vette volna át a stafétabotot.
Az ügyet belülről ismerő források szerint, amit a Bloomberg összegzett, a zökkenőmentes átmenetre vonatkozó remények most jelentős veszélybe sodródtak.
A 87 éves Klaus Schwab eredetileg 2027 elejéig maradt volna posztján - éppen akkor, amikor Lagarde ECB-s mandátuma is lejár. Ám az alapító múlt hónapban váratlanul visszavonult, miután pénzügyi visszaélések gyanúja és a Fórum igazgatóságával való konfliktusok kerültek napvilágra. Klaus Schwab ugyanakkor tagadja a vádakat, vár az igazgatóság továbbra is Lagarde-ot tekinti a legesélyesebb jelöltnek.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Európai Központi Bank (ECB) elnökeként még több mint két évig folytatja tevékenységét, és már korábban is hangsúlyozta, hogy teljes mandátumát végig fogja vinni. Ennek következtében a Fórum vezető nélkül maradt egy olyan időszakban, amikor különösen új impulzusokra és megerősített hitelességre lenne szüksége.
Az új vezető feladatai közé nem csupán a reformok végrehajtása tartozik - külön figyelmet kellene szentelnie a Schwab-érát sújtó szexizmus és zaklatás vádjaira is -, hanem arra is, hogy megnyerje a fizető tagvállalatok bizalmát. Ezek a cégek évente több száz millió dolláros bevételt hoznak a szervezet számára, így lojalitásuk biztosítása kulcsfontosságú.
A leendő elnök vállát nagy teher nehezedik, hiszen a davosi éves csúcstalálkozónak továbbra is a globális elit számára elengedhetetlen eseménynek kell maradnia. Lagarde, aki jogi pályafutását kezdte, korábban a Nemzetközi Valutaalap élén és Franciaország pénzügyminisztereként is tevékenykedett – mindkét pozíciót első nőként töltötte be. Az Európai Központi Bank élére 2019-ben került, egy különleges, nyolcéves mandátum keretein belül.
A Fórum igazgatóságát jelenleg ideiglenesen Peter Brabeck-Letmathe, a Nestlé korábbi elnöke vezeti. A testület tagjai között olyan nagyágyúk ülnek, mint Larry Fink (BlackRock-vezér), Kristalina Georgieva (IMF-vezető), Al Gore volt amerikai alelnök és maga Lagarde. A Fórum és az ECB szóvivői nem kívánták kommentálni az ügyet. De közben az is felmerült, hogy a Fórum igazgatóságába bevonják Philipp Hildebrandot, a Svájci Nemzeti Bank korábbi elnökét és a BlackRock jelenlegi alelnökét, hogy megerősítsék a svájci jelenlétet a szervezet vezetésében.