Oroszország megkezdte a rakéták indítását: hatalmas dróneső zúdult Kijev városára.


Az éjszaka folyamán újra több száz orosz drón indult el Ukrajna irányába, és sajnos a légvédelemnek nem sikerült mindegyiket hatástalanítania.

Ismét nyilvánosságra hozta az ukrán légierő, hogy mekkora volt az orosz támadás mértéke hétfőről keddre virradóra. A jelentés szerint ezúttal összesen 315 Sahed-drónt azonosítottak, ebből 284-et sikeresen hatástalanítottak. Kiemelték, hogy 220-at a légvédelmi eszközökkel semlegesítettek, 64 további pedig károkozás nélkül eltűnt a radarról. Moszkva ezek mellett hét darab rakétával is Ukrajna területére támadt, ezek között volt két KN-23 ballisztikus rakéta, valamint öt Iszkander-K cirkálórakéta. Utóbbiakat a jelentések szerintem teljesen hatástalanították.

Tizenegy különböző helyszínen észleltek ellenséges légitámadásokat, míg 16 helyen pilóta nélküli drónok megsemmisült maradványait fedezték fel – számolt be a légierő. Az ukrán fővárosból több felvétel is készült a támadásokról:

A trend egyértelműen azt mutatja, hogy egyre inkább beigazolódnak a korábbi ukrán jóslatok, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a Kreml igyekszik felpörgetni a hadiipart és az eddigieknél sokkal több drónnal támadnák az országot. Korábban elhangzott a napi 500-as szám is, amely rendkívül megterhelné az ukrán légvédelem figyelmét. Moszkva közben újfajta taktikával is kísérletezik, például nagy magasságból megközelíteni a célpontot, majd onnan szinte függőlegesen rázuhanni. Ez az egyszerű légvédelem számára már nem követhető magasság.

Oroszország türelme jelentősen megrendült, miután június elején Ukrajna merész titkosszolgálati műveletet indított a stratégiai bombázói ellen.

Related posts