Csillagok hullhatnak a Bajnokok Ligájában! A Real Madrid, a Manchester City és a PSG mind a kiesés szélén egyensúlyoznak, és a feszültség egyre nő. Ki tudja, melyik sztárcsapatnak sikerül megfordítania a sorsát, és ki az, aki végleg búcsút inthet a soroza


A Liverpoolnak egy döntetlen is elég ahhoz, hogy bebiztosítja a helyét a legjobb 16 között. Nagy esélylatolgatás következik.

Unalmas lesz a Bajnokok Ligája? - merülhetett fel sokakban a kérdés a 2024/2025-ös kiírás előtt, és olvasóink sem rajongtak az UEFA ötletéért, hogy 36 csapatosra bővítsék a mezőnyt, illetve a csoportkörök helyett bajnoki rendszerben játsszanak a klubok. Ha azonban arra gondolunk, hogy milyen izgalmak várnak még ránk az utolsó két körben, akkor nem lehet okunk panaszra. A Bajnokok Ligája megreformálása ugyan heves vitákat váltott ki a sorozat indulása előtt, a szurkolóknak azonban aligha lehet ellenvetése az ellen, hogy januárban is nézhetnek BL-meccseket.

Két fordulóval az alapszakasz zárása előtt a találgatások továbbra is lázban tartják a szurkolókat, hiszen még mindig nem egyértelmű, mely csapatok zárják az első nyolc között a szezont, így biztosítva helyüket a legjobb 16 között. Összesen 21 együttes verseng ezekért a kiemelt pozíciókért. Az izgalmakat tovább növeli, hogy a 36 csapatból még 33-nak van reális esélye a továbbjutásra, ezért igazán kiélezett, drámai mérkőzésekre lehet számítani a következő hetekben.

Az utolsó előtti játéknapot megelőzően a Liverpool az egyetlen csapat, amelynek saját kezében van sora az egyenes ági továbbjutást illetően. Arne Slot együttese kedden este hazai pályán, egy Lille elleni döntetlennel bebiztosíthatja helyét a legjobb 16 között, de vélhetően akkor sincs semmi veszve, ha mind a két hátralévő meccsüket elveszítik a vörösök. Ahhoz, hogy a Premier League éllovasa ne a legjobb nyolc között zárja az alapszakaszt, az Arsenalnak, a Bayer Leverkusennek, az Aston Villának, az Internek, a Brestnek és a Lille-nek is meg kellene nyernie mindkét hátralévő meccsét, illetve a Dortmund, Bayern München, Atlético Madrid, Milan négyes valamelyikének szintén hat pontot kellene szereznie. A futballstatisztikákra szakosodott Opta és az Athletic adatai alapján több mint 99 százalék az esély az angol csapat egyenes ági továbbjutására.

Bár nem ennyire kényelmes helyzetben, de a második helyen álló FC Barcelona is viszonylag jó pozícióban van. Ha kedden sikerül legyőzniük a Benficát, akkor ugyan még nem garantálják a 16 közé jutást, de ahhoz, hogy Hansi Flick csapata ne tudjon továbbjutni, rendkívüli eseményeknek kellene bekövetkezniük. Konkrétan a Dortmundnak, a Bayern Münchennel, az Atlético Madridnak és a Milan csapatának is meg kellene nyernie a hátralévő két mérkőzésüket, ráadásul jelentősen javítaniuk kéne a gólkülönbségüket is.

A hetedik játéknap küszöbén a katalán csapat büszkélkedhet a legjobb gólkülönbséggel, amely +14-re rúg, valamint ők szerezték a legtöbb találatot a sorozat során, összesen 21 gólt. Az alapszakasz során, ha a csapatok pontszáma megegyezne, a gólkülönbség lenne az elsődleges döntő faktor, ezt követnék a lőtt gólok, az idegenbeli gólok, a győzelmek, végül pedig az idegenbeli győzelmek száma. Az Opta elemzése szerint a Barcelona 90 százalék eséllyel juthat tovább a következő szakaszba.

Jelenleg az Arsenal, a Leverkusen, a Villa, az Inter, a Brest és a Lille szerepel az első nyolc csapat között, de egy döntetlen eredménnyel még nem érezhetik magukat teljesen biztonságban. Ez azért van, mert a tabella 24. helyezettjéig bezárólag bármelyik csapat megelőzheti őket, amennyiben a hátrányban lévő együttesek mindkét mérkőzésüket megnyerik. Az Opta statisztikái alapján az Arsenalnak 91%, az Internek 79%, a Leverkusennek 71%, a Villának 50%, a Brestnek 31%, míg a Lille-nek 26% esélye van arra, hogy biztosan bejusson a legjobb 16 közé.

Az első nyolc csapatot leszámítva a Dortmund, a Bayern, az Atlético és a Milan rendelkezik a legjobb eséllyel arra, hogy kedvező helyzetből várja az utolsó fordulót. Jelenleg mind a négy csapat 12 ponttal áll, csupán egy egységgel elmaradva a Lille-től, amely a nyolcadik helyen tanyázik, és kedden a Liverpool otthonában lép pályára. Amennyiben a francia csapat nem szerzi meg a három pontot, úgy a 9-15. helyezett csapatok közül bárki megelőzheti őt egy győzelemmel. Ugyanez a helyzet az Arsenal, a Leverkusen, a Villa, az Inter és a Brest esetében is, hiszen ők is azonos pontszámmal állnak a Lille-lel.

Jelen állás szerint a 26. helytől felfelé még bármelyik csapat kiharcolhatja az egyenes ági továbbjutást. A hat meccsen szerzett hét pontjával a Stuttgartnak és a PSG-nek csupán kevesebb mint 1 százalék esélye van nyolcba jutni az Opta statisztikái szerint, a hetedik kör előtt pedig a Bayern Münchennek van a legnagyobb esélye, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön a jelenleg nem ott lévő csapatok közül.

A blancók előtt két kulcsfontosságú mérkőzés áll, melyek során a Salzburg és a Brest csapataival mérkőznek meg. Nem lenne meglepő, ha a Real Madrid sikeresen gyűjtené be a hat megszerezhető pontot, azonban az Opta elemzése alapján ez is csupán csekély, kevesebb mint 1 százalék esélyt jelent a legjobb nyolc közé jutásra. Hasonló kihívásokkal néz szembe a 2023-as győztes, a Manchester City is, amely jelenleg nyolc ponttal áll a tabellán. A hetedik fordulóban a kiesés elől menekülő PSG, majd a zárómeccsen a belga Club Brugge vár a csapatra.

Bár a Real Madrid és a Manchester City sem a legjobb formájukat mutatják, igazán szenzációs lenne, ha bármelyikük búcsúzni kényszerülne. Ezzel szemben a PSG komoly kihívásokkal néz szembe, hiszen a franciák a Manchester City mellett a továbbjutásért harcoló Stuttgarttal mérkőznek meg.

A Juventus jelenleg a tabella legalsó fokán tanyázik, hiszen a 14. helyen áll, de a következő körben egy győzelemmel biztosíthatja magának a rájátszásba való bejutást, hasonlóan az előtte lévő csapatokhoz. Ha a PSG vagy a Stuttgart nem tud győzni a hetedik játéknapon, akkor a Benfica, Monaco, Sporting, Feyenoord és Club Brugge ötösének elegendő lesz egy döntetlent játszania a továbbjutás biztosításához. Amennyiben ez a forgatókönyv megvalósul, úgy a Real Madrid, a Celtic, a Manchester City, a PSV és a Dinamo Zagreb is elegendő, ha két mérkőzés alatt három pontot gyűjt össze a következő körbe lépéshez.

Azt már a forduló előtt is tudni lehetett, hogy a Gulácsi Péter és Willi Orbán fémjelezte RB Leipzig, a Slovan Bratislava és a Young Boys is kiesett, hiszen hat kör alatt még egyik csapat sem szerzett pontot, de gyakorlatilag a kétpontos Bologna, illetve a Salzburg, a Crvena zvezda, a Girona és a Sturm Graz is búcsút inthet a BL-nek, hiszen két győzelemre lenne szükségük az életben maradáshoz, amivel megdupláznák az eddig gyűjtött pontjaik számát. Az Opta a felsorolt csapatok közül egyedül a szerbeknek ad 1 százaléknál több esélyt (három százalékot), ugyanis ők a 23. PSV-vel és a már biztos kieső és jelenleg utolsó Young Boys-zal játszanak még.

Related posts