A magyar hős levágott fejét díszszemlére állították ki | 24.hu

Csaknem százszoros török túlerővel szemben védte várát mindhalálig.
Szondi György, Drégely várkapitánya 473 éve, 1552. július 9-én halt hősi halált. Várát 146 katonájával védte Hádim Ali budai pasa 12 ezer fős seregével szemben, az óriási túlerő ellenére három napon keresztül ellenállt az ostromnak - írja a Rubicon.
Szondi születési helyét és idejét nem ismerjük pontosan, azt viszont tudjuk, hogy már fiatalon katonai szolgálatba állt, részt vett a végzetes mohácsi csatában, majd a végvári harcokban tűnt ki vitézségével, ezzel érdemelte ki a drégelyi kapitány címét. Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, majd Nógrád vármegye legfontosabb erődjeit is, Drégely maradt az egyetlen erősség, amely a gazdag bányavárosokat védelmezte. Szondi vára azonban magas tornyaival és vékony falaival alkalmatlan volt erre a szerepre.
Szondi tudta, hogy a helyzete reménytelen, mégis eltökélten állt ellen Ali támadásának, aki 12 ezer fős seregével és falromboló ágyúival próbálta meg rávenni a megadásra. A pasa napokon át ostromolta a gyenge védőfalakat, végül pedig rohamot indított a meggyengült vár ellen. Ám meglepetésére Szondi, csupán néhány hűséges katonájával, sikeresen visszaverte a túlerőben lévő támadókat, súlyos veszteségeket okozva az oszmán haderőnek.
Ekkor egy újabb bombázás zúdult a várra, amely gyakorlatilag romokban hagyta azt. Szondi azonban továbbra sem adta meg magát, sőt, inkább mindent, ami értékes volt a várban, megsemmisített: lovait megölte, és csak a támadásra várt. A török seregek özönlöttek be az erőd falai közé, és könyörtelenül levágták minden egyes védőt, köztük Szondi Györgyöt is, akinek levágott fejét Ali díszszemlére állította ki. Mégis, a hősies ellenállása miatt tiszteletteljes temetést kapott, hiszen bátorságával elnyerte az oszmánok megbecsülését.
Magyarország évezredes története bővelkedik a hősi halottakban, sorsdöntő csatákban, árulásokban és merényletekben. Múltunk bizonyos eseményei még a legizgalmasabb filmek történéseit is felülmúlja, ezek közül pedig sokat lapunk cikk formájában dolgozott fel. Íme néhány ezek közül: