Ennek a lehetőségnek köszönhetően a Gregus technikum tanulói nem csupán külföldi tapasztalatokat szerezhetnek, hanem életre szóló, páratlan élményekkel gazdagodhatnak.
Egy igazán különleges eseményt szervezett a Hódmezővásárhelyi Agrárszakképzési Centrum Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola csütörtökön, amely az Erasmus+ Program napját ünnepelte. A diákok számára izgalmas programokkal készültek: részt vehettek egy online kvízen, de emellett szelfipontok vártak rájuk, és különféle idegen nyelvi foglalkozásokban is kipróbálhatták magukat. Az esemény fénypontjaként pedig lehetőség nyílt arra is, hogy élő videóhívás keretében beszélgessenek a Görögországban tanuló Erasmus diákokkal.
Az Erasmus+ Program a hódmezővásárhelyi Gregus technikum számos diája számára tette lehetővé az elmúlt években a háromhetes külföldi szakmai gyakorlatot.
Ezen a különleges napon minden a varázslatos Erasmus+ program körül forgott.
Ezen a héten jönnek el az Erasmus+ napok, és mi a saját intézményünkben, október 16-án ünnepeljük meg ezt az eseményt. Színes programkínálattal várjuk diákjainkat, ahol különböző népek és kultúrák bemutatására készülünk. Lesznek kiállításaink, sportesemények, valamint gasztronómiai és szakmai workshopok is. Agrárszakértő előadók is tiszteletüket teszik nálunk. Ezen kívül online kvízjátékokat szerveztünk, és idegen nyelvi foglalkozásokon is részt vehetnek a diákok. Jelenleg, az Erasmus+ Program keretein belül egy csoportunk Görögországban van, és velük élő videós találkozót is tervezünk – mondta Nagy Zsuzsanna, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.
2019 óta minden évben pályáznak
A Gregus első Erasmus programja 2019-ben indult. Akkor még kisebb léptékben pályáztak.
- Azóta nagyobb volumenű pályázataink voltak, egyre több diákunk számára nyílik lehetőség szakmai gyakorlatra csoportosan, de egyénileg is. Ebben a tanévben három csoportunk kapcsolódik be az háromhetes Erasmus+ Programba. Idén először a nagykorú tanulók esetében egyéni, három hónapos tanulmányútra is pályáztunk és nyertünk, amin két diákunk vesz részt, egyikük Görögországban, a másikuk Olaszországban. A tanári Erasmus programokban is részt veszünk - tudtuk meg az igazgatótól. Nagy Zsuzsanna beszélt arról is, vannak diákjaik, akik jószerével még a vármegyehatárt sem hagyták el, úgyhogy nekik különösen nagy élmény három hetet külföldön tölteni. A szakmai programokon túl az adott ország kultúrájával és gasztronómiájával is megismerkednek.
A tiszteletbeli francia konzul is részt vett a rendezvényen
A Gregus diákjai az elmúlt hat év során már bejárták Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Görögország és Bulgária lenyűgöző tájait, sőt, Vásárhelyen is fogadtak Erasmus program keretében érkező diákokat. Az igazgatónő kiemelte, hogy az iskola nyitott az új kapcsolatok kialakítására, hiszen a nemzetközi együttműködések gazdagítják a tanulási élményeket.
A rendezvény megnyitóján jelen volt Jérémy Floutier, Franciaország tiszteletbeli konzulja is, aki beszédében kiemelte a nyelvtanulás jelentőségét. Szavai arra ösztönözték a résztvevőket, hogy bátran merüljenek el az idegen nyelvek világában, hiszen ez nemcsak a kommunikációt, hanem a kultúrák közötti hidakat is építi.





