Ezek a leggyakoribb erdei vadnyomok, amelyeket téli túráink során felfedezhetünk.
Ha a téli időszakban is vágyunk az erdő felfedezésére, fontos, hogy figyelmesek legyünk, hiszen a hóban hagyott nyomok révén könnyedén nyomozhatunk, ki járt már előttünk az ösvényen. Míg a farkassal és a medvével való találkozás esélye csekély, a róka, vaddisznó vagy szarvas bármikor keresztezi utunkat, így érdemes nyitott szemmel járni. Az erdő téli szépségei és rejtett lakói mindig tartogatnak meglepetéseket!
Túrázásaink során ritkán találkozhatunk vadakkal, hiszen amennyire csak lehet, távolságot tartanak az embertől. Töltsük le az ingyenes vadlábnyom-felismerő alkalmazást, vagy vigyünk magunkkal egy vadlábnyom határozót, így egyértelműen be tudjuk azonosítani, milyen állat járhatott előttünk.
A vaddisznók kedvelt tartózkodási helyei a dagonyák környéke, ahol az esővíz megáll és pocsolyákat képez. Itt könnyedén rábukkanhatunk lábnyomaikra, amelyek árulkodnak arról, hogy a fenevadak megfordultak a környéken. A dagonyázás után a vaddisznók lepedékes sárból próbálnak megszabadulni, ezért gyakran dörzsölik magukat a közeli fák törzséhez. Ha a fák kérgén sárnyomokat találunk, az arra utal, hogy itt járt egy vaddisznó, aki a fák segítségével próbálta eltávolítani a felesleges réteget. Továbbá, a sertevadak aktivitásának nyomai a környék alapos felforgatásában is megmutatkoznak, hiszen az összetúrt földterületek mind azt jelzik, hogy a vaddisznók itt aktívan keresgéltek élelem után.
Minden természetjáró titkos vágya, hogy egyszer egy eldugott bokor mögött rábukkanjon egy gyönyörű agancsra. Erre különösen télen és tavasszal van esélyünk, amikor a szarvasbikák elkezdik az agancshullás folyamatát. Fontos azonban, hogy tartsuk tiszteletben a szabályokat: a trófeák gyűjtésére csupán az erdészet munkatársai, a vadászok, illetve az erdőgazdaságok által írásban engedélyezett személyek jogosultak.
Amennyiben a talaj viszonylag lágy, a medve mancsának nyoma könnyedén kirajzolódik, emellett a fák törzsén fellelhető karomnyomok is fontos nyomokat szolgáltatnak. Ezek a nyomok árulkodnak arról, hogy a ragadozó gyakran táplálkozik az odvas fában rejtőzködő férgekkel.
Az év döntő részében ritkán találkozunk rókákkal, azonban a párzási időszak, amely decembertől márciusig tart, különleges változást hoz. Ekkor a nappali órákban is gyakrabban bukkannak fel lakott területeken vagy az út mentén. A rókák ilyenkor nagy távolságokat bejárva keresnek párt, és ez a keresgélés a hangjukban is megnyilvánul: a visító ugatásra emlékeztető hangok töltik meg a levegőt. Ezen kívül, hogy megtalálják egymást, jellegzetes szagokkal is kommunikálnak.
Amikor a vízpartok mentén rágott és kidöntött fák sokaságába botlunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a hód tevékenykedett a közelben. Ez a növényevő állat télen a fák kérgét falatozza, míg a vékonyabb ágakat ügyesen elcipeli, hogy táplálékot biztosítson magának a hideg hónapok során.
Erdei sétáink során gyakran találkozhatunk borzvárakkal, amelyeket első pillantásra akár rókavárnak is nézhetnénk. Azonban, ha a bejárat környékén felfedezzük az állat ürülékét, ami jelzi a terület használatát, biztosak lehetünk abban, hogy borz lakja az odút. Érdemes azonban óvatosnak lenni, mivel néha rókák is betelepednek ezekbe a várakba.
A zsigerek megjelenése, valamint az állati maradványok akár a farkas jelenlétére is figyelmeztethetnek. Legyünk óvatosak, hiszen ezek a nyomok könnyen összetéveszthetők a kutyáéival, bár a farkasok nyomai általában nagyobbak, és a karmaik is élesebben kirajzolódnak. Továbbá, a felső két ujjpárna és a talppárna között egy különös X alakú minta figyelhető meg, amely szintén segíthet a fajok megkülönböztetésében.
Valószínű, hogy sokan találkoztak már a mezei nyúl bájos lényével. A párzási időszak, amikor a nyulak különösen aktívak, január végén, februárban veszi kezdetét. Ilyenkor a hóval fedett mezőkön könnyedén megfigyelhetjük, ahogy ezek az ugráló, kergetőző és néha összeverekedő állatok egymás nyomába erednek, színesítve a téli tájat.
