Ne habozz, jelentkezz még ma, ha ingyen pénzt szeretnél napelemekre! | Startlap Vásárlás


A Napenergia Plusz program keretében akár 5 millió forintnyi támogatás is igényelhető napelemek telepítésére, azonban érdemes sietni, mert a kérelmek benyújtásának határideje hamarosan véget ér. Ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget!

A kormány a Napenergia Plusz program keretében ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást kínál a családoknak, akik modern napelemes rendszerek telepítését tervezik. Ez a népszerű pályázati lehetőség idén január közepén nyílt meg, és az érdeklődők júliusig regisztrálhattak részvételi szándékukkal. Az eltelt fél év után azonban szükségessé vált, hogy a támogatási kérelmek benyújtására is határidőt szabjanak. A pályázók 2025. január 15-ig adhatták be kérelmeiket, ellenkező esetben lemondhatnak az állami hozzájárulásról - áll a pénteken kiadott Energiaügyi Minisztériumi közleményben.

A kormány legutóbbi közleménye szerint összesen 105,8 milliárd forintot különítettek el a családok beruházásainak ösztönzésére a Napenergia Plusz program keretében. A nyári keretemelésnek köszönhetően a korábban tervezett 15 ezer helyett eddig már több mint 20,5 ezer háztartás kapott támogatást, összesen 84,2 milliárd forint értékben. A támogatott háztartások körülbelül negyedének már folyósítottak is 13,5 milliárd forintot. A legalább egy elfogadott időközi kifizetési kérelemmel rendelkező projektek keretében 19 megawattnyi napelemes rendszert és 31 megawattóra kapacitású energiatárolót telepítettek.

A júliusi felfüggesztés előtt több mint 32 ezer előregisztrációs kérvény érkezett be.

A 4,1 millió forintos átlagos támogatási igénnyel számolva a rendelkezésre álló forrásmennyiségből több mint 25 ezer pályázatra futhatja.

Az előregisztrációs fázisba eljutott érdeklődők közül több ezer ember akadt el a pályázati folyamat különböző lépésein. Sokan hiánypótlásra várnak, mások a vállalkozói szerződések aláírásán fáradoznak, míg egyesek, akik már megszerezték a jóváhagyott előregisztrációt, az utóbbi hónapokban nem tudtak továbblépni.

A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az előregisztráció megnyitásától számítva egy teljes év áll a potenciális pályázók rendelkezésére a támogatási kérelmek benyújtására. A január közepi határidő bevezetésével kiszűrhetők azok, akik esetleg meggondolták magukat, és lemondtak a fejlesztési terveikről. A támogató NFFKÜ a pályázati platformon keresztül is értesíti a résztvevőket a jogvesztő határidő közeledtéről. Az energiaügyi tárca így világos áttekintést nyer a tényleges forrásigényekről, lehetőséget teremtve arra, hogy az esetlegesen felszabaduló keretet más célokra, például új célcsoportok támogatására fordítsák.

A hazai naperőművi kapacitás 2022 óta megduplázódott, a harmadik egymást követő évben nő egy gigawatt feletti mértékben. A korábban 2030-ra megcélzott 6 gigawatt összes beépített teljesítményt idén elértük, több mint ötödével már meg is haladtuk - közölte az EM. A lendületes bővülésnek köszönhetően a napenergia hazai aránya az áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában pedig a második legmagasabb volt. A háztartási méretű kiserőművek darabszáma a Napenergia plusz program jóvoltából hamarosan meghaladja a 300 ezret. A kormány a futó kiírásokban összesen 260 milliárd forint értékben ösztönzi a családokat és a vállalkozásokat a zöldenergia termelésére és tárolására - idézték fel.

Related posts