Hamilton az évet a legnagyobb feszültséggel zárta, hiszen az első szakaszban búcsúzott a versenytől, míg Leclerc a második etapban találta magát a kiesettek táborában.
Lando Norris és Oscar Piastri indulhat az első sorból az idei utolsó, Abu-dzabi Nagydíjon, miután a brit nyerte az időmérőt, csapattársa előtt.
Rögtön az első szakasz meglepetéseket hozott, mivel az egész szezonban gyengélkedő Valtteri Bottas második legjobb időt hozott össze a semmiből. A csapattársa bezzeg kiesett, akárcsak az élete első Forma-1-es hétvégéjét teljesítő Jack Doohan. A meglepő persze nem ez volt, hanem az utolsó Mercedesben teljesített időmérőjén Lewis Hamilton 18. helye.
Bottas a Q2-es szakaszban is megmutatta, hogy mire képes, és sikeresen továbbjutott. Charles Leclerc azonban nem osztozhatott ebben az örömben, hiszen négy kerékkel elhagyta a pályát, így az utolsó körét érvénytelenítették. Rajta kívül a két Red Bull pilóta, Lance Stroll és Kevin Magnussen is búcsúzott a további küzdelmektől, és különösen a dán versenyző számára lehet bosszantó, hogy csapattársa lényegesen jobb időt futott.
Zárásképp nehéz volt megjósolni az erőviszonyokat, végül azonban a két McLaren tökéletes időmérőt zárt. Nem panaszkodhat a Haas sem, ugyanis Nico Hülkenberg a negyedik (!) legjobb időt futotta, mellőle Carlos Sainz rajtol majd vasárnap. A már biztos világbajnok Max Verstappen ötödik helyen zárt. Lando Norrisnak ez az idei nyolcadik pole-pozíciója.