Helyszíni riport Oroszország háborús övezetéből Ahogy a nap fénye a horizont mögött lassan eltűnik, a levegőben feszültség és bizonytalanság érződik. Az orosz táj, amely valaha békés és csendes volt, most a háború súlya alatt roskadozik. Az utcák üresek,

A cikk megosztásához, kérjük, kattintson ide, vagy másolja le az alábbi linket és küldje el: https://demokrata.hu/vilag/nem-tortek-meg-az-oroszok-941708/

Az ünnepek véget értek, és ismét a szürke hétköznapok valósága köszöntött ránk. Moszkva, az orosz főváros, levetkőzte díszeit, amelyeket november végétől január közepéig pompázatos fények és karácsonyi díszek formájában mutatott be. Miközben Ukrajnában továbbra is dörögnek a fegyverek, a szlávok sorsa tragikus, Moszkvában az élet továbbra is a megszokott mederben halad. Az év végével együtt pedig elérkezett az idő, hogy a város felöltse legszebb ünnepi ruháját! Idén Moszkva még csodásabb, fodrosabb és csillogóbb öltözetben pompázik, ezzel is bizonyítva önmagának és a világnak, hogy él és virul. Bár a gazdag nyugati turisták elmaradtak, és a Seremetyevó vagy Domogyedovo reptéren is érezhetően csökkent a forgalom, a város nem hagyta, hogy a háború zaja megzavarja a hétköznapok nyugalmát. Az ünnep az ünnep, és ezt meg kell ünnepelni, ahogy csak lehet. Én magam is meglepődtem, hogy Moszkva díszítései mintha még fényesebben ragyogtak volna, mint valaha. A Vörös tér és környéke mellett a város más részei is mesés atmoszférát teremtettek. Egy olyan világba csöppentem, ahol a valóság és a fantázia határai elmosódnak, miközben néhány száz kilométerre tőlünk - ha hivatalosan nem is - háború zajlik. De az élet folytatódik, és az oroszok e látványos díszkivilágítással is kifejezik, hogy bármilyen nehézséggel néznek szembe, a világ nem tudja őket megtörni. Sem szankciókkal, sem drónokkal vagy rakétákkal. A város fényei, az ünnep csillogása azt üzenik: Moszkva él, és nem adja fel.

Mára a vásárok bezártak, a díszek, a lampionok visszakerültek a helyükre, majd a következő ünnepen kerülnek elő újra. Mert abban errefelé aligha kételkedik bárki is, hogy mint egykor egy válságos pillanatban, 1942. november 7-én Sztálin fogalmazott, "lesz még ünnep a mi utcánkban!" Apropó, Sztálin. A Generalisszimusz emlegetése már jó ideje nem tabu, ám még mielőtt ezt bárki is félreértené, nem az elnyomóra, a milliókat a Gulagra küldő diktátorra, a terrorra emlékeznek vele kapcsolatban, hanem mindenekelőtt a második világháborúban győztes vezetőre. Aligha véletlen, hogy a fényképeivel naptár kapható a könyvesboltokban. De a háború enélkül is történelmileg kódolva van az orosz fejekben, hozzászoktak ahhoz, hogy időről időre megpróbálják őket megtörni.

- Ezt a nyugatiak nem fogják fel, ezért számolják el magukat újra meg újra. Az ukránok viszont számomra rejtély maradnak, hiszen ők ezt nagyon jól átlátják. De mit tehetünk, ha egyeseknél a józan ész helyett a banderista gyűlölet veszi át a hatalmat? - mondja régi ismerősöm, Ljonya, amikor a háborúval, vagy itt helyben inkább "különleges katonai műveletekkel" kapcsolatos témákról beszélgetünk.

Ha már a nagy honvédő háborúnál tartunk - ahogy az oroszok mondják -, sokan inspirálódnak abból a rendíthetetlen kitartásból, amely végül nemcsak Hitlert taszította ki a Szovjetunióból, hanem Európában is elmosta a náci rezsimet. Éppen ezért a történelemhamisítás ilyen formáit, mint amilyenre legutóbb Donald Trump hívta fel a figyelmet, nem nézik jó szemmel: miszerint Hitlert valójában Amerika győzte le. Aztán persze hozzátették, hogy Sztálin is adott egy kis lökést a dolognak! A második világháborúval kapcsolatos diskurzusok során ez a téma gyakran felmerül. A lehetséges békekötést tárgyalva többször is említést nyer, hogy most nem 1942-ben, hanem inkább 1944-ben vagyunk, és Sztálin sem lett volna hajlandó megállni a győzelem szélén.

Mert nemcsak a Kreml, hanem a társadalom többsége is úgy érzi, hogy győzelemre áll az ukrajnai frontokon, és ennek a végső megállapodásban is tükröződnie kell. Egyre többen reménykednek abban, hogy a fények majd május 9-én újra nemcsak díszbe öltöztethetik a várost, de bevilágíthatják a lelkeket is, hiszen az oroszok talán nemcsak a győzelem napját, hanem az ukrajnai fegyvernyugvást, a békét is ünnepelhetik. Vannak persze bőven, akik ennél azért pesszimistábbak és úgy látják, az igazi győzelemért még meg kell küzdeni. Ráadásul itt messze nem csak Ukrajnáról, hanem Oroszország jövőbeli globális helyéről van szó, ezért aztán nagyon magasak a tétek.

- A győztes az, aki a többieknél két másodperccel később adja meg magát - fogalmazott sejtelmesen politológus barátom, utalva a helyzet összetettségére, és jelezve, hogy nem számít gyors megoldásra.

A társadalom jelentős része, különösen a fronttól távolabb élők, mintha teljesen elzárkóznának a háborúval kapcsolatos hírektől és eseményektől. Amikor beszélgetés közben megemlítem a témát, gyakran tapasztalom, hogy nem mutatnak igazi érdeklődést; úgy tűnik, belefásultak a helyzetbe. Sokakban kérdések merülnek fel, hogy miért is zajlik mindez, de a győzelem elérése nélkül ők sem szeretnének visszavonulni. Ezt a jelenséget a háború támogatottságáról készült közvélemény-kutatások is tükrözik: a lakosság körülbelül fele nyitott a folytatásra, de a tárgyalások mellett állók közel 80%-a hajlandó lenne harcolni, de engedményeket nem szívesen tennének.

Ezt a különleges érzést mindig átélhetem, akár az utcák forgatagában sétálva, akár a vonaton ülve, ahol az emberek történetei és pillanatai keverednek.

- Most már győzni kell, mert különben miért áldozták fel annyian az életüket! - szólal meg szigorú tekintettel az újonnan megismert ismerősöm. - Nem vágyom arra, hogy szükség legyen rá, de ha úgy alakul, én is készen állok a frontra lépni. A NATO már itt van az udvarunkban, ezt nem nézhetjük tétlenül. Ami az ukránokat illeti, mi nem hagyjuk magukra a sajátjainkat! - folytatja határozottan.

Amikor visszakérdezek, tudja-e, honnan ered ez a szlogen, és igennel válaszol, megjegyezve, hogy mára rendkívül aktuális lett. Miközben Moszkva szívében sétálunk, az idő múlását az is jól érzékelem, hogy az Odessza Mama étterem helyén most már egy török étterem áll. De ha valaki azt gondolná, hogy Moszkvában mindent, ami ukrán, üldöznek, hatalmas tévedésben van. A Korcsma nevű ukrán stílusú étteremlánc például kifejezetten népszerű a városban. Mi is betérünk, és egyáltalán nem csalódunk. Az árak kedvezőek, a kiszolgálás elsőrangú, és a választék is lenyűgöző, csupán a bejutás nehézkes, mert gyakran zsúfolt. Itt semmi nyoma a gyűlölködésnek.

- Ez polgárháború! Hiszen mindannyian oroszok vagyunk! - hallom már sokadszorra az utóbbi napokban, és úgy érzem, mintha egy ördögi körbe zártak volna.

- Inkább szlávok, nem? - pontosítok.

– Az a lényeg, hogy testvérnépek vagyunk, akiket sajnos egymásnak ugrasztottak. Egyre több zászló tűnik fel az ukrán és orosz temetőkben is. Kinek jó ez? Hát, gondolom, maga is tudja a választ. De lassan úgy tűnik, hogy egyre többen kezdik belátni: ez az egész háború értelmetlen, és ideje lenne véget vetni neki – mondja nyugdíjas útitársam a Szaranszk felé tartó vonaton. – De ne értsen félre, én igazi patrióta vagyok! A barátnőmmel közösen ingyen varrunk zoknikat, és álcahálókat készítünk a katonáknak.

Magam is több helyen meggyőződtem az adakozásról, személyesen is. Kis keresetűek segítenek, amiben tudnak. A tehetősebbek alapítványokon keresztül támogatják a harcolókat, akikhez folyamatosan érkezik az élőerő-utánpótlás is. Így a háború jelenlegi üteme mellett nincs szükség újabb mozgósításra, és a sorozottak sem kerülnek a lövészárkokba. Havonta 25-30 ezren jelentkeznek önkéntesnek. A háború ugyanis nem csupán az amerikai hadiipar számára hatalmas üzlet. Az orosz átlagember - főképp a szegényebb régiókban - számára egzisztenciális kiugrás, ha aláír a hadseregnek. Egy év alatt húszmillió forintnak megfelelő rubelt is megkereshet, amiért máskülönben egy fél életen át dolgozhatna. És akkor még nem beszéltünk a kedvezményekről, például felveszik egyetemre és ingyen tanulhat, ami komoly segítség, hiszen egy színvonalasabb intézményben ez szemeszterenként milliós nagyságrendű költséget is jelenthet. És a sort még folytathatnánk.

Félelem fog el, amikor róluk beszélek, hiszen mindannyian abban a hitben élnek, hogy vissza fognak térni. Az ismerőseim közül már sokan nem tértek haza, az utcákban szinte minden nap hallani a búcsúztatók énekét a templomokból. Útitársam halkan meséli ezt, s a szemeiben ott csillan a fájdalom. Viszont a volt tanítványaim még mindig köztünk vannak, és a szomszéd falu tizenegy önkéntese is rendszeresen hazalátogat, hogy a családját és barátait meglátogassa.

Büszkén osztja meg a történetet, amikor az egyik társától megkérdezte, hogy mikor ér véget ez az egész, és a válasz így hangzott: „Amikor Kijevig eljutunk.” Ekkor egy zsebkendővel törli meg a szemét, mintha a múlt fájdalmát próbálná letörölni.

Nem csupán az orosz lakosság, hanem maga az orosz gazdaság is képes elviselni a háborúval járó nehézségeket. Bár a költségvetés jelentős részét, több mint egyharmadát, a védelmi kiadások emésztik fel, ami hosszú távon aggasztóan hat a többi szektorra, a GDP 2023-ban mégis 3,6%-os növekedést mutatott, és ez a tavalyi eredményhez képest is kedvezőbb. Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy 2025-re már csupán 2,5%-os növekedéssel számolnak, ráadásul az infláció 2024 során jelentős emelkedést mutatott.

- Ha van valami, amit a háború következményeként tapasztalunk, az éppen ez. Az utolsó két év során körülbelül 35 százalékkal emelkedtek az árak - osztja meg velem a gondolatait egyik ismerősöm.

Kolját nem vigasztalja, hogy az alapvető élelmiszerek ára még mindig nem érte el a magyar szintet. Tavaly az infláció hivatalosan 8-9 százaléknak volt könyvelve, de ismerőseim szerint az élelmiszerek esetében ez a szám akár a húsz százalékot is megközelíthette. Áruhiány viszont nem tapasztalható. Az ismerőseim szórakozva említették, hogy állítólag eltűntek az orosz boltokból a mosógépek, mert a chipeket rakéták gyártásához használták fel. Nos, ez nem így van. Az árakat még a magyar pénztárca is elviseli. Például Moszkva belvárosában, az egykori Malév-iroda utcájában található elegáns olasz étteremben ketten 5000 rubelért (körülbelül húszezer forintért, mivel egy rubel körülbelül négy forint) ebédeltünk. A Puskin tér környékén a híres Puskin kávézóban sem az orosz átlagfizetéshez igazodnak az árak. Itt egy palacsinta ára 400-tól 800 rubelig terjed, míg egy kása 630, a sajttal készült rántotta pedig 600 rubel. Ez igazán soknak tűnik, de a központban egy retró önkiszolgáló étteremben egy teljes ebéd - szoljanka, pelmenyi, Zsiguli sör - mindössze 600 rubelbe (2400 forint) kerül.

Az oroszok többsége nem ilyen éttermekbe jár, ennek ellenére a háború és a szankciók közvetett hatásaként most a legjobban az infláció aggasztja. Mint ahogy a központi bankot is, amely éppen ezért tartja az egekben, 21 százalékon az alapkamatot. Az állam ugyanis nagyon ügyel a szociális stabilitás megtartására. Az 50-70 ezres (200-280 ezer forint) átlagkeresetből - Moszkvában ez azért rendesen a 100-200 ezres (400-800 ezer forint) tartományban van, a hadiiparban és néhány kiemelt ágazatban pedig 300 ezer (1 millió 200 ezer forint) felett is lehet -, ám a sokszor 20 ezer rubeles (80 ezer forint) nyugdíjból azért nem egyszerű megélni. Moszkvában a közüzemi díjak elérik a 10-15 ezer rubelt, ehhez jön az internet (1000 rubel), a mobil-előfizetés (2000 rubel) rubel és évente az átlagosan 20-30 ezer rubeles ingatlanadó. A különbség Moszkva és a vidék között lehet akár ötszörös is, de azt is figyelembe kell venni, hogy az orosz ember soha nem támaszkodott kizárólag a fizetésére. A szociális biztonság megőrzésében az állam kedvezményei mellett komolyan ott áll a család, a gyerekek vagy éppen a dácsa, a kert, ahol meg lehet termelni még a városokban élőknek is az élelmiszer-alapanyagok egy részét.

A szankciók következményeként a viszonylag vékony orosz középosztály hangosan kifejezi elégedetlenségét, legfőképpen amiatt, hogy nem látogathatja meg régi kedvenc úti céljait. Alternatívaként Törökország, Ázsia, vagy Európán belül Szerbia és Magyarország marad a lehetőségek között. Az orosz lakosság körülbelül 80 százalékának azonban nincs külföldi útlevele, és a lakásvásárlás sem mindennapi esemény számukra, különösen úgy, hogy az ingatlanárak átlagosan 50 százalékkal nőttek. A lakosság többsége nem különösebben aggódik amiatt, hogy a nyugati autók alkatrészeinek beszerzése nehezebbé vált; egy hét várakozás és némi többletköltség nem jelent számottevő problémát. A GPS-rendszerek esetleges zűrzavara sem zavarja különösebben őket. Ugyanakkor bizonyos csoportok számára fájó lehet, hogy a ruházati termékek ára két év alatt megduplázódott, és a választék is csökkent. Ezen kívül néhány alkalmazás és online platform elérhetősége is problémát okoz. Az átlagembert egyelőre nem nyugtalanítja, hogy a nyugati import hiánya miatt újra kellene gyártani modern esztergagépeket; ha bemegy a boltba, mindent megtalál, amire szüksége van – még a kólát is. Sőt, lehetősége van összehasonlítani a kínai, üzbég vagy kazah kóla ízét, így a választék még mindig színes és változatos.

Európai, különösképpen nyugat-európai nézőpontból talán meglepő lehet, de a Kremllel szemben semleges, független Levada Központ legfrissebb felmérése szerint az orosz lakosság körülbelül fele (51%) elégedett az életével. További 35% részben elégedett, részben pedig elégedetlen az életminőségével, míg csupán 13% nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi élethelyzete nem felel meg az elvárásainak. Habár ezek a mutatók korábban kedvezőbbek voltak, a jelenlegi körülményekhez képest viszonylag elfogadhatónak számítanak. Végül is, háború zajlik, még ha azt "különleges katonai műveleteknek" is titulálják. Ezek az eredmények rávilágítanak arra, hogy miért nem látható jelentős társadalmi ellenállás az orosz kormányzattal szemben, még a nyugati világ reményei ellenére sem. A hatalom tisztában van a tűrőképesség határaival, és valóban ügyel a társadalmi stabilitásra. Ahol az emberek jelentős része a mindennapi megélhetésért küzd, és bár sikerül átvészelniük a nehézségeket, ott alig marad energia vagy motiváció a tiltakozásra. A belenyugvás és a hétköznapokkal való küzdelem válik a norma. Az év végén pedig, amikor az ünnepi hangulat szelleme áthatja a mindennapokat, ez az érzés különösen értékes lehet számukra.