Illés Akadémia: A Honvédelmi Minisztérium is kifejtette véleményét.

Mint arról beszámoltunk, az Illés Akadémia államilag elismert sportakadémia státusz helyett kiemelt régiós alközpontként működik tovább. Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot is az ügyben, mutatjuk válaszukat.
Mint arról beszámoltunk, az Illés Akadémia államilag elismert sportakadémia státusz helyett kiemelt régiós alközpontként működik tovább. Mint azt megírtuk az ok, hogy a 2019-ben hozott, azóta többször módosított kormányrendelettel összhangban az akadémia nem pénzügyi, hanem szakmai okok miatt került körön kívülre. A kormányrendelet előírja, hogy minden államilag támogatott akadémia kimenettel kell rendelkezzen, olyan első és másodosztályú felnőtt klubbal, amelybe továbbléptetheti az akadémiát elhagyó növendékeit.
A Honvédelmi Minisztérium reagálása az Illés Akadémia témájában.
A Honvédelmi Minisztériumnak megküldtük kérdéseinket az üggyel kapcsolatban, különös figyelmet fordítva arra, hogy a jövőben milyen pénzügyi keretek között működhet az akadémia. A minisztérium sajtóosztálya az alábbi információkat osztotta meg velünk:
Az Illés Akadémia elveszítette kiemelt akadémiai státuszát, mivel nem tudta teljesíteni a jogszabályban előírt szakmai követelményeket. Azonban ez a státusz visszanyerhető. A jogszabály pontosan meghatározza, hogy az érintett szervezet milyen célú és összegű támogatásokra jogosult.
Tegnap az Illés Akadémián kaptunk friss információkat: az idei tavasz folyamán több olyan intézkedést vezettek be, amelyek célja a költségek csökkentése, mindeközben pedig a sportszakmai ellátás magas színvonalának megőrzése. Emellett hangsúlyozták, hogy a kiemelt régiós alközpont státusz lehetőséget biztosít a működési célú tao.tv támogatások igénybevételére is.