Iohannis újévi üzenetében hangsúlyozta, hogy Románia egy stabil, demokratikus és biztonságos ország, amely elkötelezett Európa iránt. A jövő kihívásaival szemben a nemzet egysége és a közös értékek melletti elköteleződés kulcsfontosságú. - AGERPRES
Bukarest, december 31. /Agerpres/ - Klaus Iohannis keddi, szilveszteri beszédében hangsúlyozta, hogy Románia egy stabil, demokratikus és biztonságos nemzet, amely elkötelezett Európa mellett, és megbízható szövetségesként áll a külföldi partnerei rendelkezésére.
Az elnöki hivatal honlapján közzétett üzenetben az államfő megállapította, hogy komplikált, megvalósításokban és kihívásokban gazdag évet zár az ország, de továbbra is meggyőződése, hogy Románia stabil, demokratikus, biztonságos és Európa-barát ország, megbízható partner a külföldi szövetségesei számára.
Kifejtette, hogy az ország 2024-ben is jó irányban haladt, és csökkentette az uniós tagállamokkal szembeni lemaradásait.
Klaus Iohannis hangsúlyozta, hogy 2024-ben az életszínvonal és a jövedelmek emelkedése ellenére a külső körülmények nem voltak könnyűek. Fontos döntések előtt állunk, figyelembe véve a társadalmi elégedetlenségeket, amelyek egyre érezhetőbbek. Az átvészelés érdekében elengedhetetlen a szolidaritás megerősítése és a politikai osztályba vetett bizalom visszaszerzése. Csak így tudunk túljutni ezen a nehéz időszakon, miközben felgyorsítjuk Románia fejlődését és modernizációját. Meg kell őriznünk demokráciánkat és azokat az értékeket, amelyek valódi tagjaivá tesznek az európai közösségnek.
Kifejtette azt is, hogy 2025 nagyon fontos év lesz a következő nemzedékek jövője szempontjából. A politikusoknak szeinte be kell bizonyítaniuk, hogy tanultak a 2024-es leckéből, és konkrét intézkedésekkel kell reagálniuk a társadalom igényeire.
Az államfő hangsúlyozta, hogy most van itt az ideje az érett gondolkodásnak és a felelősségvállalásnak, mint soha eddig. Szükség van valódi, nem csupán látszat reformokra, valamint arra, hogy újjáépítsük a társadalmat, figyelembe véve a polgárok igényeit és tiszteletét. A választott képviselőknek felelősségteljesen kell képviselniük az emberek érdekeit.
Iohannis arra buzdította a polgárokat, hogy ne engedjék elveszni a Románia nyugati értékekhez való ragaszkodásába vetett bizalmukat. Ezt a hitet olyan alapvető értékek táplálják, mint az igazságosság, a szabadság és a demokrácia – olyan eszmék, amelyekért sokan életüket adták.
"Szívből kívánok mindenkinek egy olyan új évet, amely tele van boldogsággal, eredményekkel és felemelő pillanatokkal! Legyen 2024 mindenki számára örömteli és sikeres! Boldog új évet kívánok!" - zárta szavait az államfő.
AGERPRES/(Románia - szerkesztő: Andreea ROTARU, Magyarország - szerkesztő: TOFÁN Imola)