Új információk láttak napvilágot a tragikus körülmények között életét vesztett válogatott labdarúgó ügyével kapcsolatban.


George Baldock 2024 októberében hunyt el, s a boncolás során megállapították, hogy halálának oka a fulladás volt, míg az idegenkezűséget kizárták. Legfrissebb információk alapján kiderült, hogy halála előtt semmilyen kábítószert vagy alkoholt nem fogyasztott, ám a szívének megnövekedett mérete miatt a szívritmuszavar lehetősége nem zárható ki.

Szerdán újabb részletek láttak napvilágot a hatóságok által a 2024 őszén tragikus körülmények között elhunyt görög válogatott labdarúgó, George Baldock ügyében. A nyomozás eredményei alapján a korábbi Sheffield United és Panathinaikosz játékos a saját úszómedencéjében szenvedett balesetet, amely végzetes következményekkel járt – számolt be róla a Sky News.

A 31 éves hátvéd baleset miatt halt meg, szervezetében sem kábítószert, sem alkoholt nem találtak - hangzott el a bíróságon. A játékos Glifadában halt meg 2024. október 9-én, azonban akkor még semmi konkrétumot nem lehetett tudni halálával kapcsolatban, ugyanakkor egészségügyi problémái nem voltak.

Boncolása után viszont megállapították, hogy halálát fulladás okozta, és a helyi hatóságok kizárták az idegenkezűséget. Viszont megjegyezték, hogy a szív mérete miatt szívritmuszavarra lehetett hajlamos, vagyis túl gyorsan, túl lassan vagy szabálytalanul verhetett.

"Egy férfit holtan találtak otthonának medencéjének az alján, arccal lefelé, akit a felesége dél óta keresett, de nem ért utol. Információink szerint két poharat találtak az asztalán, a nyomozók jelenleg azt vizsgálják, járhatott-e valaki a házban, illetve ellenőrzik a halál lehetséges okait. Az első jelek azt mutatják, nem történt bűncselekmény, a férfi halálát fulladás okozta" - közölte Jorgosz Kalliakmanisz.

Baldock felesége hosszú órákon át próbálta elérni férjét telefonon, aki az Athén külvárosában, Glifadában található otthonukban tartózkodott, de válaszra nem leltek. Ekkor a villa gondnoka érkezett a helyszínre, és a medence mellett holtan bukkant a labdarúgóra. A tragikus esemény állítólag este 7 óra környékén történt. A rendőrség és a mentők 10 óra tájban érkeztek a helyszínre, hogy kihallgassák a szomszédokat, és megvizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, mindezt annak érdekében, hogy kiderítsék, mi vezetett ehhez a szomorú esethezz.

A 31 éves védő 2024 nyarán igazolt a Panathinaikoszhoz a Premier League-ben szereplő Sheffield Unitedtól. A görög válogatott halálát követően fekete karszalaggal lépett pályára a Wembley-ben az Anglia elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen.

Related posts