A Liverpool 450 milliós transzferhulláma úgy tűnik, mintha egy kidobott pénz lenne, de valójában mögötte sokkal mélyebb stratégiai tervek húzódhatnak meg.


Nem meglepő, hogy a nemzetközi futballszakma egyre inkább reflektorfénybe helyezi a Liverpool nyári, monumentális pénzköltésének kimenetelét, különösen a Crystal Palace ellen a Premier League-ben, valamint a Galatasaray ellen a Bajnokok Ligájában elszenvedett egygólos vereségek tükrében. Az egyik legelismertebb sportportál, az ESPN is alaposan megvizsgálta az öt nyári igazolást, és sajnálatos módon hármat kudarcnak minősített, köztük Milos Kerkez átigazolását is.

Ryan O'Hanlon, az ESPN.com szakírója hat Premier Laegue- és két Bajnokok Ligája-forduló után megvizsgálta, vajon mennyire tűnnek sikeresnek vagy kudarcosnak a nyári átigazolások a PL-ben. Csak a 40 millió eurónál nagyobb értékű költéseket vette górcső alá az újságíró, mi most a Pécsi Ármin, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos személyében három magyart foglalkoztató Liverpoolra vetjük vigyázó szemünket, jóllehet a fiatal kapus még egyetlen percet sem játszott az első csapatban.

Mielőtt rásütnénk a bélyeget bármelyik transzferre, O'Hanlon kolléga figyelmeztet: túl korai még végső verdiktet hirdetni. Hiszen itt van a 2017-2018-as szezon, amikor a 'Pool leigazolta Andy Robertsont, a későbbi legendát, aki azonban az első évben csak a kispadot koptatta Alberto Moreno mögött Jürgen Klopp tizenegyében. Aztán 2018 nyarán érkezett Fabinho, aki október 20-ig egyetlen percet sem játszott. Mígnem eljött 2019 májusa, és a Tottenham elleni Banokok Ligája-döntőben mindketten a trófeát elnyerő csapat erősségei voltak, a következő, 2019-2020-as idényben pedig oroszlánrészük volt a bajnoki cím megszerzésében.

Mindennek tudatában értékelte az ESPN a Liverpool összesen 450 millió euró értékű nyári átigazolásait.

Öt játékos szerepel a listán, közülük az ESPN elemzése alapján három valóban csalódást okozott, egyet pedig egyenesen értékelhetetlennek tituláltak. Csak Hugo Ekitike tudta eddig megállni a helyét. Ez a teljesítmény nem éppen rózsás, de ahogy a cikk szerzője is megjegyezte, talán még korai lenne véglegesen leírni őket.

Related posts