Egy férfi esetében leprát diagnosztizáltak Ausztriában.


Még másfél évvel ezelőtt jelentkeztek a lepra tünetei egy 60 éves ausztriai férinál, a bénulás enyhe jeleivel a talpán. A Kronen Zeitung beszámolója szerint több orvosnál is járt, de hosszú ideig nem derült ki, hogy mi áll a tünetek hátterében.

A talpam enyhe bénulásának első jelei szinte észrevétlenül jelentkeztek. Eleinte naivan azt gondoltam, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és majd magától elmúlik. Ám a zsibbadás fokozatosan egyre erősebbé vált, és a kényelmetlenség érzése csak nőtt. Amikor végül megkaptam a diagnózist, teljesen váratlanul ért. Olyan volt, mintha az idő kerekét visszaforgatták volna, és hirtelen a múltban találtam magam.

- fogalmazott a bécsi férfi.

Egy orvos barátja volt az első, aki gyanakodni kezdett a leprára. Ezt követően, a távdiagnózis eredményeként a férfit a bécsi egyetemi kórházban, az Allgemeines Krankenhaus der Stadt Wien intézményében is alaposan megvizsgálták, ahol végül megerősítették a barátja feltételezését.

Mint kiderült, az orvosok megdöbbentő hírekkel szolgáltak: a férfi a betegség legrosszabb formájával néz szembe, mivel a baktériumok már az egész testét megtámadták. Őszintén hitte, hogy ez a kór már rég eltűnt Európából, így nemcsak őt, hanem mindenkit a környezetében meglepett a hirtelen diagnózis. A férfi munkája miatt sokat utazik, főleg trópusi tájakra, ezért egyelőre rejtély marad, hogy hol is szedte össze a fertőzést.

A diagnosztizáció után három speciális antibiotikumot kell szednie és rendszeres kontrollvizsgálatokra kell járnia. A családját is megvizsgálta az osztrák egészségügyi minisztérium, ám esetükben kizárta a fertőzésveszélyt.

Related posts