Magyar Péter felfedte, hogyan bánnak az ajándékokkal, amelyeket Fülöp hozott.


Magyar Péter, a TISZA párt vezetője, 2024. november 10-én sajtótájékoztatót tartott, ahol a saját terminológiájában magyar Watergate-ügyként emlegetett lehallgatási botrányról és Vogel Evelin zsarolásáról beszélt. A rendezvény során Szajki Bálint készítette a fényképeket a 24.hu számára.

Még pénteken érkezett Magyar Péter és csapata a Tisza Párttal együtt egy budapesti gyermekotthonhoz, ahol egy kamionnyi ajándékot hoztak a gyerekeknek. Aznap délután pedig egy fóti intézményben próbálkoztak az ajándékok eljuttatásával. Az eseményen Fülöp Attila államtitkár is részt vett, aki azt állította, hogy a fenntartóval kötött szerződésben több hiba is található, ezért megakadályozta az ajándékok átadását. Ennek következtében a felajánlott ajándékok a gyermekvédelmi főigazgatóság központjába kerültek.

Tehát azok az ajándékcsomagok, amelyeket a Tisza Párt gyűjtött össze nem kerültek az állami gondozásban élő gyermekekhez, és egyelőre egy Visegrádi utcai épületben állnak.

Magyar Péter vasárnap délután Facebook-bejelentkezésében azt mondta: szavazásra bocsátotta a kérdést, hogy mi legyen a szimpatizánsok által összegyűjtött ajándékokkal, és annak az álláspontnak van a legtöbb támogatója, hogy civil szervezetekhez juttassák, aki rászorulóknak tudják majd eljuttatni 24-e előtt.

Elmondta azt is, hogy jelenleg négy helyszínen osztanak meleg ételt Budapesten: az Örs vezér terén, a 32-esek terén, Újpesten, Széna téren. Magyar a bejelentkezésben ismét megkérte Lévai Anikót is, hogy beszéljen férjével, hadd jusson el a gyerekekhez a sok ajándék. Azt is elmondta még Magyar Péter, hogy januárban tisztasági csomagokat visznek majd januárban vidékre.

Related posts