Majka a hét eseményeivel kapcsolatban kifejezte érzéseit: "Nagyon nehéz szavakat találnom a boszorkányüldözés kapcsán."
Covidos lett Pap Rita és Bodnár Attila - Felváltva ápolják egymást
Ahogyan az már korábban is szóba került, Majka fellépése a Campus Fesztivál után hatalmas port kavart. A Csurran cseppen című dal előadásának végén Majka egyik munkatársa, Hermann Bertold, egy furcsa performansz keretében, mintegy tréfásan, egy fordított mikrofonnal „fejbe lőtte” Bindzsisztán miniszterelnökét. Az incidens során a politikus először a földre került, de azonnal talpra ugrott, és a show folytatódott. Noha hasonló jelenet korábban a Budapest Parkban is megesett, a média csak a Campus Fesztivál után kezdte el komolyabban tárgyalni az esetet. A kormánypárti sajtó pedig egyenesen rávetette magát Majkára, miután a Hír TV azt állította, hogy Majoros "a miniszterelnök kivégzésére buzdította" a közönséget a koncertjén.
(A legfrissebb hírek itt)
A rapper gyorsan visszautasította a vádakat egy Facebook-bejegyzés keretein belül, de a helyzet visszhangja továbbra is felerősödött. A dolgok odáig fajultak, hogy Majka egyik támogatója, a One Magyarország, úgy döntött, megszünteti a márkanagyköveti kapcsolatot vele. Erre a rapper a közösségi médián reagált, megígérve, hogy hamarosan részletesen beszámol a történésekről. A következő koncertjén pedig egy kis csavarral újra előadta a főbe lövős jelenetet. A tájékoztatásra nem kellett sokáig várni.
"Ígértem nektek, hogy jelentkezem a héten azzal kapcsolatban, ami történt. Nehezen találtam szavakat arra a boszorkányüldözésre, ami ellenem folyt az elmúlt napokban. Nagyon sokan érezték, hogy fontos megszólalniuk, főleg olyanok, akiknek nagyon szívesen válaszoltam volna, és abszolút nem lett volna megterhelő ezekre az amúgy fegyvertelen katonákra lőni. Elengedtem" - kezdte vasárnap délutáni posztjában Majoros.
"Deutsch, Bayer, Dopeman, Deák, Bohár, az egész Hír TV, Mandiner és még sok olyan szereplője a mai közéletnek, akiknek talán munkájuk sincs, ha hozzám hasonló embereket nem lehet mocskolni. Megértem, ha valakinek nem tetszik, amit csinálok. Ezt mindenkinek szíve joga eldönteni. Az elmúlt 25 évben kiképeztem magam abból, hogy bírjam a mocskolódást. Azonban annyi faszság, ami az elmúlt két hétben megjelent, még engem is megterhelt. Pénzt kapok Brüsszelből (ahol még sosem jártam), pénzt kapok Magyar Pétertől (akivel még sosem találkoztam), és pénzt kapok az RTL-től. Az utóbbit beismerem... ott dolgozom. Fizetnek érte" - írta Majka, megjegyezve, amikor az "Azt beszélik a városban" című dalt írtam, akkor meg a TV2-től kapott pénzt, hiszen 22-ben még ott dolgozott. "Szóval mindenhonnan kapok én pénzt. Így egy gerinctelen ember vagyok, akinek csak ez számít. Mondják ezt azok, akik nem kapnak pénzt sehonnan, mert a kutya se kíváncsi rájuk. Elhiszem, hogy frusztráló..." - szúrt oda a kritikusainak, majd rátért a szponzori együttműködésre, amit a hírek szerint a One Magyarország felbontott vele.
"Nem reagáltam a One egyoldalú szerződésbontására, és ennek csupán egy oka van: számomra ez egy élő szerződés. Továbbra is hű maradok a megállapodásban foglaltakhoz. Hízelgő lenne, ha a külügyminiszter, a miniszterelnök és a közlekedési miniszter is fontosnak tartaná, hogy velem példálózzon, de őszintén szólva, szívesen lemondtam volna erről a figyelemről" - nyilatkozta, hozzátéve: "Sokkal inkább szerettem volna hallani érdemi véleményeket arról, hogy miért csökken a pénzem értéke évről évre, miért szorosak a kapcsolataink az orosz medvével, miért késik a vasút rendszeresen, vagy hogy miért nem vonják felelősségre azokat, akik felelőtlenül eltüntettek 500 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bankból..."
Tényleg olyan jelentős lennék számodra? Kérdőjelek vannak a fejemben... Vagy ha valóban így van, akkor talán komoly problémák rejlenek a háttérben...
- állapította meg a rapper.
Majka kifejtette, hogy mély tisztelettel viseltetik az iránt az ország iránt, ahol felnőtt, és szívből szereti a magyar embereket, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallanak, milyen vallásúak vagy honnan származnak. "Sok fradista barátom van... Pedig mindennek van határa" - tette hozzá humorosan, majd folytatta: "Azoktól az emberektől, akik úgy vélik, hogy a jelenlegi rendszer révén értem el valamit, nagyon szívesen megkérdezném: Valaha írt nekem egy politikus bármelyik slágeremet? Vagy fellépett helyettem egy politikus a koncertjeimen? Erről sajnos nem tudok... Lehet, hogy furcsának tűnik a mai világban, de én a piacon keresztül élek. Piaci alapú működésben hiszek."
"Legutóbb a TV2 vezérigazgatójának azt mondtam egy vita kapcsán, hogy mindegy, mit próbál tenni ellenem, mikor ő már nem lesz, én még mindig itt leszek. És itt vagyok... ő meg, ha jól tudom, már az országban sincs" - jegyezte meg Majka, feltehetőleg a csatorna korábbi vezérigazgatójára, Pavel Stanchevre utalva, akit tavasszal leváltottak a TV2-nél. Arra utaló jel ugyanis egyelőre nincs, hogy a Stanchevet követő Vaszily Miklós elhagyta volna az országot. "Tudom, hogy nehéz az olyan emberrel, akinek 25 éve van abban, hogy saját autonómiát alakítson ki. Időnként harcba kellett mennem érte, és megmarta a lelkem, de ha kiállok a színpadra, és együtt énekel velem a sok ezer ember, akkor mindig rájövök, hogy kérdés nélkül megérte."
"A továbbiakban hajlandó sem vagyok reagálni azokra a koholt vádakra, amik csak azt támasztják alá, hogy rettentően nagy szükség van a politikai klíma megváltoztatására ebben az országban. Fent tartom a jogot arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok, a normalitás berkein belül. A normalitás pedig az, hogy egy színházi, színpadi vagy filmes cselekménybe nem szól bele a regnáló politikai elit. Ha ez eltűnik (márpedig úgy néz ki, a saját példámból kiindulva, hogy van erre esély), akkor egy olyan rendszer következik, amiben képtelen vagyok létezni" - közölte a rapper, hozzátéve: "Nem harcosok klubjára van szükség, hanem vitákra, beszélgetésekre, álláspont-ütköztetésre. Minden demokráciának ez az alapja, amire lehet építeni. Végezetül pedig minden "kígyóvállú szarjancsit" várok szeretettel bárhol, ahol fellépek még a nyáron. Ahogy korábban is jeleztem már, az általam képviselt műfaj sajátossága, hogy kritizál, görbe tükröt tart, és ahogy eddig, ezután sem kívánok politikai oldalakhoz sorolni..."
"Az ügy részemről véglegesen lezárult" - jelentette ki Majka, majd hozzáfűzte, hogy ha valaki tudja, hol található az a pénz, amelyet Magyarország vagy Brüsszel juttatott, ne habozzon szólni neki, mert szívesen elindul érte. Ezenkívül felajánlja, hogy a pénzt egy olyan kórháznak adja, ahol "a műtőben nincs légkondicionáló."