Molnár Martin mindhárom futamon csapata kiemelkedő teljesítményét nyújtva zárta az Abu-Dzabi versenyt.


Molnár Martin első versenyhétvégéje az F4 Middle East Championshipben a folyamatos fejlődés jegyében telt. A brit F4 tavalyi újoncbajnoka, az Evans GP csapatának éltanulójaként, az összetett 11. helyen végzett az abu-dzabi nyitófordulóban. A három futamból kétszer a legjobb tíz között zárta a versenyt a 29 fős mezőnyben, és mindhárom alkalommal pontot szerzett. Bár a teljesítménye ígéretes volt, Martin és csapata nem mentesült a kihívásoktól: a beállítások finomhangolása komoly fejtörést okozott számukra. A brit F4-ben megszokott gumik mellett a versenyzőnek új abroncsokkal is meg kellett birkóznia, és nemcsak ez jelentett újdonságot. A fékek működése, a forró időjárás, a pálya sajátosságai, valamint a villanyfényes versenyzés mind-mind új kihívások elé állították. Martin azonban elszántan nézett szembe ezekkel az akadályokkal, és a tapasztalatokkal gazdagabban várhatja a következő megmérettetéseket.

A Hungarian Motorsport Academy (HMA) fiatal tehetsége, aki már 16 esztendős, az időmérő edzés során a 13. rajtkockát szerezte meg az első futamra, míg a harmadikra a 11. helyet tudhatta magáénak. Érdekes módon, ha a pálya néhány centiméteres szélesítése nem befolyásolja a legjobb idejét, akkor a 8. pozícióban zárta volna az időmérőt. Az első versenyt követően, egy remek rajtnak köszönhetően sikerült felküzdenie magát a 9. helyre, ám a verseny végén, egy izgalmas dupla visszaelőzés után végül a 11. pozícióban intették le.

"A dupla visszaelőzés volt a futamom fénypontja, de a rajtom és az első kör sem sikerült rosszul. Jó lett volna a végén elcsípni a tizedik helyet és azzal a fordított rajtrácsos pole pozíciót, de ez most nem jött össze. Igyekszünk a második és a harmadik futamra előrelépni a beállításokkal, miközben nekem a pihenésre is nagyon oda kell figyelnem, hiszen nagyjából 5 órát fogok tudni aludni a vasárnap reggeli futam előtt, majd 10 órát kell várnunk az esti, harmadik futamig" - értékelt Molnár Martin az első verseny után.

Vasárnap reggel a második futamon Martin még energikusabban kezdett, mint az első verseny során. A 11. helyről rajtolva, már az első kör végére sikerült a 8. helyre felzárkóznia. A verseny során igazi hullámvasút élményben volt része: hol ő előzte meg a többieket, hol pedig őt hagyták maguk mögött. Egy időre a 13. helyre is visszacsúszott, de végül sikerült megújítani a tempóját, és a leintésig a 9. pozíciót megszereznie.

A harmadik futam, amely helyi idő szerint már az este sötétjében zajlott, villanyfény alatt került megrendezésre. A mezőnyre 10 órás pihenő várta, ami nem kis kihívást jelentett, de Martint ez nem tántorította el. A rajtnál a 11. helyről startolva máris két pozíciót sikerült megnyernie, majd a verseny folytatásában újabb helyezést javítva végül a 8. helyen érkezett a célba, ahol a kockás zászló várta. A záró futam egyetlen hátránya az volt, hogy a mezőnynek két, meglehetősen hosszú biztonsági autós szakaszt kellett átvészelnie, így sajnos nem tudtak annyira kiélvezni a verseny adta lehetőségeket, mint amennyit a 28 perces és egy körös táv ideális körülmények között lehetővé tett volna.

"A második futamon ismételten nem tudtuk hozni a kívánt tempót, de versenyzési szempontból ez volt a hétvége legizgalmasabb eseménye. A rajtom ezúttal sikeresebb volt, mint szombaton, és több alkalommal is sikerült megelőznöm másokat; érzem, hogy ezen a téren fejlődtem - értékelte Molnár Martin. - A harmadik futamra sikerült javítanunk a beállításokon, hiszen nem volt mit veszítenünk, és egy teljesen új filozófiát alkalmaztunk. Igaz, nem tudtam túl sok kilométert versenytempóban megtenni, de az eddigi versenyzéseink alapján úgy tűnt, hogy az új megközelítés működik. Ebből a szempontból sajnálom, hogy kétszer is pályára kellett küldeni a biztonsági autót, és hosszú perceken át mögötte araszoltunk, de a következő fordulóban legalább már jobb alapokkal vághatunk neki."

Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője így fogalmazta meg véleményét a magyar autóversenyző teljesítményéről.

Martin kiválóan szerepelt az F4 Middle East Championship első hétvégéjén, és bár a nevén nem látható a rookie címke, fontos megjegyezni, hogy a mezőny több mint fele már második alkalommal versenyez ebben a bajnokságban, így jelentős tapasztalattal bírnak. Ennek fényében rendkívül elégedett vagyok Martin teljesítményével; már az elején is a legjobb tíz között vártam őt. Figyelembe véve, hogy az időmérős legjobb körét érvénytelenítették, teljesen reális volt, hogy mindhárom versenyt a legjobb tízben zárja.

Kiss Pál Tamás azért is lehet elégedett, mert ez a hétvége azt is bizonyította, hogy a brit F4 tavalyi újoncbajnoka már az utolsó 2024-es versenye óta is előrelépett.

"Nem vártam, hogy Martin ebben az óriási darálóban rögtön így felveszi a kesztyűt. Nagyon intenzív ez a bajnokság, 29 fős a mezőny, szokatlanok voltak a körülmények, új volt a gumi, a fékek, öt órát aludt az első versenynap után, majd tíz órát kellett várni a második és harmadik futam között. Engem kicsit megnyugtatott, amit versenyzésben, helyezkedésben, csatákban hozott, mert szintet akartunk lépni a tavalyi szezon után, és már ezen a hétvégén látszott, hogy a tavaly megszerzett tapasztalat leülepedett. Most meg kell szokja az új dolgokat, és folyamatosan ezt is csinálja, alkalmazkodik, tanul, és közben, amit lehetett, azt hibátlanul hozta: nem repült le a pályáról, nem akadt össze senkivel, és a többi. Fegyelmezetten versenyzett és megvolt a fejlődési íve az egész hetének úgy, ahogyan a tavalyi szezonjának is."

Az időmérő edzést szerdán, magyar idő szerint 15 órától rendezik, míg az első futamra magyar idő szerint szerdán 18 óra 25 perctől, a másodikra csütörtökön 21 óra 40 perctől, a harmadikra pedig pénteken hajnalban 1 óra 10 perctől kerül sor.

Kiss Pál Tamás szavai szerint meglepő volt, hogy a harmadik futam előtt visszatértek egy korábban már kipróbált beállításhoz, és merészen tizenkilencre lapot húztak. Azonban a pálya állapotának javulása, valamint Martin fokozódó tapasztalata a körülmények és a gumik terén is hozzájárult a döntéshez. A csapat között konszenzus alakult ki arról, hogy a jövő héten milyen irányba fognak elindulni, és kedden már kétszer egy órás teszt vár rájuk. Tamás emellett betekintést nyújtott abba is, hogy Martin milyen kihívásokkal nézett szembe a gumikezelés terén az első fordulóban, és mi vár még rá a folytatásban.

Fontos, hogy megszokja, hogyan kell a gumikkal bánni egy ilyen pályán és a speciális körülmények között. Az utolsó verseny előtt sokat beszélgettünk, alaposan átvizsgáltuk az adatokat, és a vezetéstechnikai szempontokat is részletesen elemeztük. A gumik kezelése nem csupán technikai kérdés; ez egyfajta érzés, amelyet meg kell tapasztalni. Nem elég annyit mondani, hogy a tempós balosban ne gyorsulj ki, vagy hogy a gázpedálon tartsd a tíz százalékot. A valóság sokkal bonyolultabb ennél. Az érzékelésről van szó: meg kell értened a gumik viselkedését, a pálya sajátosságait, az ok-okozati összefüggéseket, és érezned kell, mikor szabad terhelni az abroncsokat, és meddig lehet őket hajtani. A teljesítmény határa nagyon keskeny: ha túlhajtasz mindent, az lassúvá tesz, míg ha nem terheled eléggé a gumikat, akkor szintén nem érsz el jó eredményt. Mindez időt igényel; bár már van egy év tapasztalata a brit F4-ben, ott a gumik kezelése teljesen más megközelítést igényel, mint itt.

Borítókép: MOTAM Press / Niels Broekema / Holland Fotóügynökség

Related posts