Molnár Anikó néhány héttel ezelőtt megvásárolta egy diszkó üzemeltetésének jogait, de azóta úgy döntött, hogy kiszáll a projektből.


Molnár Anikó rájött, mégsem szeretne az éjszakában dolgozni, és egy diszkót vezetni.

Molnár Anikó nemrég új kihívásra szánta el magát: a fővárosi bulinegyed szívében egy szórakozóhely tulajdonosa lett. Elmondása szerint ez a lépés egy régóta dédelgetett álma volt, ám hamar rá kellett döbbennie, hogy a vágyott életforma nem felel meg az elképzeléseinek. A Blikk beszámolója szerint a tapasztalatok tükrében úgy döntött, hogy mégsem kívánja folytatni ezt az utat.

"Valójában az történt, hogy csatlakoztam egy lányhoz a szórakozóhelyén. Ő keresett meg engem, hogy lenne-e kedvem részt venni ebben, és én igent mondtam. Kértem viszont egy hónap próbaidőt, hogy kiderítsem, mennyire illeszthető ez az elfoglaltság az időbeosztásomba. Azért tartottam fontosnak ezt a hónapot, mert amúgy is alig van időm bármire. Így hivatalos megállapodásunk még nem született a lánnyal a diszkóval kapcsolatban. Nem a hely vezetése miatt, hanem egyszerűen azért, mert az időmbe ez nem fért bele. Egyrészt dolgozom az OnlyFans-oldalamon, ami az életemben prioritást élvez. Másrészt még mindig sminktetoválást készítek. Emellett pedig ott van az otthonom, ahol rengeteg dolog rám hárul. Az édesanyám nagyon idős, és már nem tudja ellátni magát, így neki is segítenem kell" - osztotta meg Anikó.

Related posts