A búcsúzás nem éppen a tervek szerint alakul, hiszen Hamiltonnak az utolsó Mercedeses versenyén a mezőny végéről kell kezdenie.
A konstruktőri világbajnoki címért küzdő McLaren istálló brit versenyzője, Lando Norris volt a leggyorsabb szombaton a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, de Charles Leclerc sem lehet boldog, aki a Ferrarival nem tudott bejutni a Q3-ba.
Az első szakasz végén a Mercedes eleve későn küldte ki a pályára a veszélyzónába csúszó Hamiltont, aki éppen hogy el tudta kezdeni az utolsó gyors körét. Az első szektora nem volt az igazi, a középsőben egyéni legjobbat futott, aztán a harmadikban is időt veszített, miutén az elbambuló Keven Magnussen az útjába pöckölt egy bóját.
A hosszúkás pályaelem a kocsi alá került, ami nyilvánvalóan nem kedvezett az autó egyensúlyának. Hamilton érthetően csalódott volt, amikor rájött, hogy csupán két versenyzőt sikerült megelőznie, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi futamon jelenlegi állás szerint csak a 18. pozícióból indulhat. A holnapi verseny lesz a pályafutása utolsó Mercedes-es megmérettetése az F1-ben, hiszen jól tudjuk, hogy 2025-től a Ferrari színeiben folytatja pályafutását.
Mivel már szóba került az olasz istálló, érdemes megemlíteni, hogy a mezőny egyik legtehetségesebb időmérős versenyzője, Charles Leclerc, váratlanul nem jutott tovább a második szakaszba. A helyzet pikantériája, hogy a továbbjutáshoz szükséges ideje érvénytelenítve lett egy négykerekes pályaelhagyás következtében, így végül csak a 14. pozícióban zárta az időmérőt.
Mivel a hétvége korábbi szakaszában az autója kapott egy új energiatárolót, a monacói kénytelen lesz a mezőny legvégéről startolni vasárnap, mert a csere miatt kapott egy 10 rajhelyes büntetést. Ez mélyütés volt a "vörösöknek", akik még harcban vannak a konstruktőri címért a McLarennel.
Az időmérőt végül Norris nyerte, a második rajtkockából csapattársa, Oscar Piastri rugaszkodhat el. A négyszeres világbajnok Max Verstappen csak a harmadik rajtsorból indulhat, Nico Hülkenberg is megelőzte őt a Haasszal. A kvalifikáció másik meglepetésembere, Valtteri Bottas a kilencedik lett a gyengécske Kick-Sauberrel.