Orbán Viktor: Magyarország jövője szempontjából a katolikus egyház továbbra is elengedhetetlen partner marad.


Orbán Viktor szerdai látogatása a Vatikánban különös jelentőséggel bírt, hiszen a Szentatya és a vatikáni diplomácia fókuszában a háború és a béke kérdései állnak. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a látogatás célja a megerősítés keresése volt, így joggal mondhatta: "a legjobb helyre érkeztem".

Azt is mondta: azután hogy Ferenc pápa audiencián fogadta, találkozott a Vatikán miniszterelnökével és külügyminiszterével, akikkel a részben a nemzetközi ügyekről, részben a Vatikán és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól tárgyaltak, és "ahol azt a megnyugtató megerősítést kaptuk, hogy Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak római központjára is".

Related posts