Popcorn, kóla és egy jó adag türelem! Most erre van szükség, hiszen a választásokig még várnunk kell. De azután minden megfordul - interjú Sándor Fegyirrel.

Sándor Fegyir: Két út állt előttem. Az egyik lehetőség az volt, hogy a többiekkel együtt elmenekülök, és távolról szemlélem Ukrajna sorsát. A másik viszont az, hogy megvédjem családomat és hazámat. Azonnal tudtam, mit kell tennem. A legfontosabb szempont a haza és a család volt. Ilyen helyzetben nem számít, hogy ki vagy a civil életben, legyen az professzor vagy édesapa – a hazádat kell megóvnod. Én négygyermekes apaként is ezt a tettet választottam. Számomra nem volt kérdés, hogy mit kell tennem. Az első napon már a frontra indultam. Február 24-én csatlakoztam a kárpátaljai Sárkányok 68. zászlóaljához, és ott harcoltam.

Cs.J.: A hírek szerint Ön heti két alkalommal, hétfőn és kedden, tartott órákat a lövészárokból.

S.F.: Ez volt az a módszer, amellyel meg tudtam őrizni önmagam. A háború ugyanis képes mindenkit átalakítani. Pszichológia tanárként az egyetemen tisztában voltam azzal, hogy a háború drámai módon képes megváltoztatni az embereket – akár teljesen. A legjobb megoldásnak azt tartottam, ha fenntartom a megszokott kereteket: az előadásaimat folytattam a hallgatóim számára. A Covid miatt már három éve online tanultak, így a számukra semmi sem látszott megváltozni. Csak a negyedik hónapban derült ki számukra, hogy közben a háború frontján vagyok. Egy bombatalálat következtében pedig le kellett tennem a telefont, és így gyakorlatilag élő adásban közvetítettem a háború eseményeit.

Cs.J.: És ez volt az a legforróbb pillanat, amikor végleg el kellett engedni a telefont?

S.F.: Nem, nem. A legforróbb pillanat az volt, amikor elvesztettem a barátaimat. Ez már hatott az én pszichémre is, hisz 15 perccel korábban még beszéltem velük. A legnehezebb pedig az volt, amikor el kellett vonszolni őket mező kellős közepéről. S mint a zászlóalj parancsnoka, ezt nekem kellett megtenni úgy, hogy közben bombáztak.

Cs.J.: Hogyan jutottunk el odáig, hogy most itt ülünk Budapesten, és ön a nagyköveti szerepben tündököl?

S.F.: Hálás vagyok Istennek, hogy így formálódtak az események. Hozzátenném, hogy a humor mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Talán azért, mert ez egy igazi mérföldkő a karrierem során. Persze, sosem lehet előre látni, hogy mit hoz a jövő. De ha az állam rábíz egy ilyen komoly feladatot, akkor mindent megteszel, hogy a legjobban teljesíts.

Cs.J.: A háborús tapasztalatok nyilvánvalóan más szemszögből világítanak rá az itteni helyzetre. Különösen érthető ez az ukrán-magyar kapcsolatok kontextusában. Az, hogy a magyar kormány milyen szerepet vállal, vagy éppen ellenkezőleg, hogyan vonja meg magát a konfliktusban, sokat elárul a jelenlegi politikai helyzetről. Hogyan éli meg mindezt itt, a mindennapokban?

S.F.: Az én küldetésem – híd építése. Olyan hídé, amely összeköti a különböző világokat. Gondoljunk csak a Lánchídra, amelyet 1944-ben romba döntöttek, de újraépítették, és ma is büszkén áll. Két várost, Budát és Pestet, valamint különböző kultúrákat, mint a Dunántúl és a Tiszántúl, kapcsol össze. Az én feladatom, hogy ez a híd, amely a két ország között húzódik, minél tovább megmaradjon. Mert a legrosszabb helyzet, amikor az emberek elzárkóznak egymástól. Nem az az igazi kapcsolat, ha csupán az interneten keresztül tájékozódunk egymásról. Szerintem sokkal értékesebb, ha személyesen beszélgetnek, megosztják a gondolataikat és tapasztalataikat.

Cs.J.: Tehát ön ezzel azt sugallja, hogy nincs kapcsolata a magyar kormánnyal, pedig szeretné, ha lenne?

Azt mondom, hogy nincs szükség a híd újjáépítésére, hiszen már létezik, hiszen a szomszédságunk megvan. Persze, a szomszédok akár zárkózhatnak is, de ettől még mindig szomszédok maradnak. A gyerekek a kerítésen át is együtt fognak játszani. A cseresznye mindig is áthullik a másik kertbe. A tyúkoknak pedig mindig is át kell menniük kapirgálni. De valakinek nyitnia kell az ajtót. Ez az én feladatom. De addig sincs ok az aggodalomra. 2026 áprilisában minden meg fog változni, és mindenki el fogja felejteni a régi nézeteltéréseket a szomszédok között.

Cs.J.: Tehát azt sugallja, hogy a választások lezárulta után hirtelen minden átalakul?

S.F.: A választási időszak végére az ukrán téma még mindig izgalmas, hiszen sokan kihasználják a saját érdekeik érdekében. Jelenleg ez a világ helyzete. Amikor már nem lesz mögötte érdek, hogy Ukrajnát napirendre tűzzék, akkor újra helyreállhat a valódi kapcsolat a két ország között. Akkor majd felkeresik a szomszédot, és azt mondják: "Miért ne ülnénk le egy kávéra?" Ki lesz a legközelebbi szomszéd? A nagykövet. Hamarosan eljönnek majd hozzánk kávézni.

Az utóbbi hetekben a két ország közötti feszültség egyre inkább fokozódik. Zelenszkij elnök döntése, hogy letiltott magyar portálokat, komoly reakciót váltott ki a magyar külügyminiszter részéről, aki éles válaszlépésként 12 ukrán portált blokkolt. Továbbá, az ukrán fél állítása szerint magyar drónok is átrepültek Kárpátaljára. A kampány hivatalosan még nem indult el, de a levegőben már most ott vibrál a kérdés: meddig terjedhet ez a feszültség? Mi vár ránk a jövőben, és mit tehetünk a helyzet enyhítéséért?

S.F.: Ez tényleg még csak a kezdet. Hogy mit lehet tenni ellene? Két dolgot, vegyél magadnak popcornt és kólát. No és szükség van némi türelemre is. Aztán jön a karácsony, a húsvét, eltelik az idő.

Cs.J.: Jelenleg folyik a nyomozás a berepült drónok ügyében. Van már valamilyen információnk az ügyről?

S.F.: Ezt az ügyet a szakértőknek kellene irányítaniuk, nem pedig a politikai elitnek. Amennyiben a politikai döntéshozók beleszólnak a gazdasági és katonai kérdésekbe, az szinte biztosan problémákhoz vezet. A politikusoknak inkább együttműködést kellene kialakítaniuk, és hatékony kommunikációt folytatniuk egymással. A szakmájukat professzionális szinten kellene űzniük. Fejünk felett a Starlink műholdak sem ismernek határokat; ha így nézzük, Elon Musk is a szabályok szegésében érdekelt. Valószínű, hogy ezek a műholdak Magyarország egén is ott keringenek. Véleményem szerint a drónok esetében sem lehet - mondjuk úgy - határokat kijelölni.

Cs.J.: Látja-e az esélyét annak, hogy Trump tető alá hozza a békét. Ha Putyint nézzük, egyről kettőre nem jutunk a béketeremtésben. S minapi, az amerikai hadvezetés előtt tartott beszédében Trump arról is beszélt, mit mondott Putyinnak Alaszkában, azon a bizonyos csúcstalálkozón. Azt mondta, legalábbis állítása szerint, hogy lassan négy éve tart a háború, egy hét alatt végezni kellett volna vele. Papírtigris vagy? - kérdezte Putyintól.

A kérdésre adott válasz nem meglepő: Putyinnal nehéz párbeszédet folytatni. A háború számára nem csupán politikai eszköz, hanem szinte vallásos hit. Az orosz nép számára is azzá vált, hiszen főpapjaik szentelik meg a fegyvereket, így miről is lehetne érdemben beszélni? A nők megerőszakolása, a gyerekek elrablása – mindez a valóságuk része, és számukra ez elfogadható, mert úgy vélik, hogy más népek asszonyai nem számítanak. A statisztikák rémisztőek: 22 ezer gyermeket vittek el, és a világ szeme láttára, az interneten árusítják őket. Az emberek válogathatnak, kiválaszthatják a szőke hajú, kék szemű kislányokat – mintha ez valami piaci áru lenne. Ha Putyin elbukik, ne higgyük, hogy a rendszer megváltozik; mindig lesz egy új Putyin, hiszen a háború a lelkiismeretük része. Nem csupán politikai nézőpontból beszélek erről, hanem katonai szemszögből is: az orosz hadsereg nem várt tárgyalásokat, hanem támadásokat indított. Grúzia, a Baltikum, Kazahsztán, Transznisztria, Moldova – mindannyian megtapasztalták már ezt a brutalitást. Az orosz nép életét a háború határozza meg, nem a béke. Nincs miről egyezkedni velük, nekünk a világ többi részével kell kapcsolatba lépnünk, ahol a béke fogalma még él és virágzik.

Cs.J.: Trump elnök legutóbbi nyilatkozataiban már nem a területcseréről esett szó, hanem hangsúlyozta, hogy Ukrajnának jogában áll visszaszerezni az elvett területeit. Mennyire vagy optimista ezzel kapcsolatosan? Milyen lehetséges forgatókönyveket lát ebben a helyzetben?

S.F.: Az első számú diplomata a háborúban - a katona. Az első félévben nem kaptunk fegyvert eleget, nekünk kellett magunkról gondoskodni. Majd elkezdtük a drónok fejlesztését és most gyakorlatilag drónháború zajlik. Tudja, ki a legjobb, legelismertebb katonája Ukrajnának?

Cs.J.: Az elnökre gondol?

S.F.: Jaj, dehogy, szó sincs róla! Ő egy igazi magyar! Bródi Róbert, aki a legmagyarabb a magyarok között!

Cs.J.: Ó, természetesen! Nos, ez a konfliktus egyre csak fokozódik.

S.F.: Ez nem egy konfliktus, csupán egy aprócska epizód az élet forgatagában.

Cs.J.: Valóban, ezt a nézőpontot is figyelembe lehet venni. Most pedig forduljunk a leendő uniós tagságuk kérdéséhez. Magyarország folyamatosan gátolja a haladásukat...

Magyarország, a magyar nép értékes és gazdag kultúrával rendelkezik. Az emberi kapcsolatok és közösségek jelentősége óriási, hiszen mindannyian a Kárpát-medencében osztozunk egy közös örökségen. Vajon lehetséges-e figyelmen kívül hagyni az ukrán Kárpátokat a térképről? Természetesen nem. Munkácsy Mihályt sokan nemcsak magyar művészként ismerik, de a magyarságának tagadása is kérdéseket vet fel. Csontváry Kosztka Tivadar, aki Ungvárról származik, szintén fontos figura a magyar kultúrában. A honfoglaló magyar nép emléke, amely a Vereckei hágón keresztül érkezett, és a Tisza folyásának eredete mind-mind összekapcsol minket. Polgár Judit és Anasztázia hercegnő, valamint II. András történetei is a közös múltunk részei. Kérdem én, lehet-e valakit ketté vágni? Az apám magyar, az anyám ukrán, de ez nem csökkenti az identitásom gazdagságát. Ahogy a britek kiléptek az EU-ból, de még mindig európaiak maradtak, úgy Ukrajna is Európa része maradhat. Ha a közelmúltban az informális EU-csúcson részt vehetett volna Magyarország, vajon a kormányunk valóban kilépett volna az Unióból? Milyen lehetősége van egyetlen országnak, ha 26 másik azt akarja, hogy uniós tagok legyünk? Gyakorlatilag semmi. Csak ki kell bírni a választásokig, és várni a jövő alakulását.

Cs.J.: Az utolsó kérdésem: A Nyíregyháza Tigers csapata játszik amerikai futballt a magyar ligában?

S.F.: Ez egy igazán emlékezetes időszak volt az életemben, hiszen 2008 és 2017 között, amikor itt játszottam, sikerült bejutnunk a Magyar Szuper Liga döntőjébe. A Budapest Wolvesszal mértük össze tudásunkat. Közben természetesen az ungvári Lumberjack, vagyis a Favágók csapatában is pályára léptem. Észrevettem, hogy a nyíregyházi együttes amerikai edzőt szerződtetett, ami nekem remek lehetőséget jelentett, hiszen nálunk egy ilyen szakemberről álmodni sem lehetett! Rengeteget tanultam tőle. Jelenleg a Kárpátaljai Amerikaifutball Szövetség elnökeként dolgozom, de sajnos már nincs időm aktívan játszani. Maximum cheerleaderként tudom támogatni a csapatot pomponokkal a kezemben! Elnézést a késésért, öt percet csúsztam, mert Záhonyban szervezzük a gyeplabda kupát, ahol a magyar, szlovák és szlovén csapatokkal mérkőzünk meg, mi, kárpátaljaiak.

Cs.J.: Akkor mégiscsak erősen szervezi a magyar-ukrán kapcsolatokat!

Persze, hogyne! Az alapvető kapcsolatok megteremtéséhez elengedhetetlenek a következők: a gyerekek vidámsága, a közös bulik hangulata, a családi kötelékek erősítése, a sportágak iránti szenvedély, és a testvérvárosok baráti kapcsolatai. Ezek mind olyan pillérek, amelyek segítik a jó kapcsolatok kialakítását és megerősítését.

Búcsúzáskor körbevezetett a nagykövetség varázslatos kertjében, ahol mesélte, hogy már 22 fát ültettek el a Budapestre akkreditált nagykövetek közreműködésével. Megmutatta a kerítést is, amelyet megerősítettek, miután 14 vaddisznó hatolt át rajta. Az élet itt folyamatosan pezseg.