A tenger mélyén eddig ismeretlen emberi populáció nyomaira bukkantak, amely izgalmas kérdéseket vet fel a múltunkkal kapcsolatban. Az új felfedezés új fényt vet a tengeri mélységek titkaira, és arra ösztönöz bennünket, hogy újraértékeljük az emberi történ
Indonézia partjainál, a Jáva-tenger mélyén felfedeztek körülbelül 140 ezer éves emberi csontokat. Ezek a leletek egy eddig ismeretlen Homo erectus közösség létezésére utalnak, amely egykor egy mostanra víz alá került területen élt. Érdekes, hogy ez a populáció talán kapcsolatba léphetett más, fejlettebb emberi fajokkal is, ami új fényben tünteti fel az emberi evolúció korai szakaszait.
Egy új felfedezésre épülő tanulmány szerint a kutatók nem csupán Homo erectus maradványait tárták fel Jáva szigetén, hanem több mint 6000 állati fosszíliát is. A legutóbbi jégkorszak idején, amikor a tengerszint jelentősen alacsonyabb volt, Jáva, Borneó, Szumátra és számos más kisebb indonéziai sziget egy összefüggő szárazföldi területet képezett, amelyet Szunda-föld néven ismerünk.
A Live Science jelentése szerint a felfedezett leletek arra engednek következtetni, hogy a Szunda-föld egykoron hatalmas, kiterjedt síkságokkal büszkélkedett, amelyeket sebes folyású folyók szeltek át. Ezek a vizes élőhelyek gazdag biodiverzitásnak adtak otthont: halak, teknősök, folyami cápák és vízilovak népesítették be őket, míg a szárazföldi területeken elefántok, vízibivalyok és a Stegodonok vándoroltak szabadon.
A Homo erectus egyik csoportja a Szunda-föld egykori völgyében élt, amely ma már a tenger mélyén rejtőzik, a mai Jáva és Madura szigetei között. Az állati csontok vágásnyomai alapján arra következtethetünk, hogy ezek az ősi emberek aktívan vadásztak, beleértve a teknősöket és a nagyobb testű állatokat, mint például a tülkösszarvúakat, amelyek a szarvasmarhákhoz hasonlóan impozáns megjelenésűek voltak.
Ez a viselkedés eltér a Homo erectus megszokott szokásaitól, ami arra enged következtetni, hogy a Szunda-földi közösség kapcsolatba lépett más, fejlettebb emberi csoportokkal, és tőlük tanulta meg a kifinomultabb vadászati technikákat.
A körülbelül 2 millió évvel ezelőtt megjelent Homo erectus - vagyis a "felegyenesedett ember" - a evolúció egyik meghatározó állomását jelentette, mivel ez volt az első olyan emberfaj, amelynek testfelépítése már szinte teljesen megegyezett a mai, modern emberével. Alsó végtagjai kiválóan alkalmasak voltak hosszú távú gyaloglásra és hatékony futásra, ami lehetővé tette számára, hogy elhagyja Afrikát, és a világ számos részén letelepedjen. Már százezer évvel afrikai megjelenése után biztosan jelen volt a Kaukázusban, a mai Grúzia területén, később pedig eljutott Nyugat-Európától egészen Délkelet- és Kelet-Ázsiáig.
Ez a teljesítmény nem csupán a megtett távolság szempontjából figyelemre méltó, hanem azért is, mert a különböző földrészek eltérő éghajlati viszonyai és élővilága komoly kihívások elé állították az embereket. Látszólag mesterien alkalmazkodtak a változatos környezetekhez, amelyben döntő szerepet játszott a korábbi emberfajokénál jelentősen fejlettebb agyi kapacitásuk.
Ennek egyik jele, hogy körülbelül másfél millió évvel ezelőtt egy teljesen új típusú kőeszközkultúra jelent meg, amely már célzott vadászatra is alkalmas eszközöket tartalmazott. Emellett más újítások is megfigyelhetők náluk, például képesek voltak tüzet használni, és egyes kutatások szerint náluk jelenhettek meg a művészet első, kezdetleges formái is.
Jelenlegi ismereteink szerint a Homo erectus legtovább Jáva szigetén maradt fenn, ahol még körülbelül 108 ezer évvel ezelőtt is létezhetett. Ezt követően végleg eltűnt, ezzel lezárult egy rendkívül hosszú, csaknem 2 millió évig tartó történet. Ezzel szemben a Homo sapiens, mindössze 250 ezer éve jelent meg a Földön, és Délkelet-Ázsiába csupán körülbelül 77 ezer éve jutott el.
