A Szoboszlaira befújt büntetőt illetően csak annyit mondhatok: "Domot nem tudom okolni."


A Liverpool legyőzte Sallai Roland csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Nem hibáztatja Szoboszlai Dominiket a meccset eldöntő büntető előtti szituációért Arne Slot, a Galatasaray otthonában 1-0-s vereséget szenvedett Liverpool vezetőedzője. "Néha az ellenfél ravaszabb, mint mi. Nem tudom Domot hibáztatni azért a szituációért. Egy húszszázalékos büntetőesélyből csinált a csatáruk egy százszázalékosat. El kell ismerni, nagyon ravasz volt" - mondta a holland szakember a Bajnokok Ligája második fordulójának kedd esti mérkőzése után, amelynek a 16. percében Burak Yilmaz tört be a Liverpool 16-osának jobb oldalán, csinált egy cselt a lendületből érkező Szoboszlaival szemben, akinek a visszalendülő keze arcon találta. Erre a török csatár az állához kapott, és elterült a földön. (A mérkőzés összefoglalóját itt nézheti vissza.)

Slot kifejezte csalódottságát az eredmény miatt, ám hangsúlyozta, hogy tanítványai sokkal fegyelmezettebben és hatékonyabban teljesítettek, mint a szombati Crystal Palace ellen elszenvedett vereségük során. A csapat teljesítménye már közelít ahhoz a szinthez, amelyet a tavalyi szezonban láthattunk tőlük.

Az első félidőben igazán élvezetes volt a teljesítményünk. Szuperül kontrolláltuk a mérkőzést, és számos kedvező helyzetet alakítottunk ki a támadóink számára. A második félidőben viszont már nem tudtuk ezt a szintet hozni. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a játék sokszor megakadt, és nem tudtunk folyamatosan focizni.

- elemzett a szakember. - "A Galatasaray otthonában nehéz játszani, ahogy a Crystal Palace stadionjában is, most pedig megyünk majd a Chelsea-hez egy újabb nehéz meccsre."

Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya a találkozót követően azt mondta, hogy a "buta" hibákat ki kell küszöbölni a jövőben. "Utálok veszíteni, viszont nincs ok a pánikra, de egyértelműen javulnunk kell" - jelentette ki a holland klasszis, aki szerint szintén a Crystal Palace elleni bajnokit hozta fel. "Akarat szempontjából nagyot léptünk előre, rengetget dolgoztunk, ami ugyanakkor nem volt túl nehéz, mert a hétvégén nagyon rosszak voltunk. Az a feladat, hogy a helyzeteinket gólra váltsuk, ne adjunk az ellenfélnek büntetőt, és ne kövessünk el ostoba hibákat. Tovább kell dolgoznunk, és egységesnek kell maradnunk, erre kell koncentrálnunk" - tette hozzá.

A meccsen a Liverpool sérülés miatt elveszítette a kapusát, Alissont, aki nem játszhat majd a Chelsea ellen, ráadásul Hugo Ekitikét is le kellett cserélni.

A mérkőzés során Szoboszlai és Kerkez Milos végig játszottak, míg a török csapat ellen a magyar válogatott támadója, Sallai Roland a 72. percben lépett pályára csereként.

Related posts