A Rendőrpalota környékén egyre gyakoribbá váltak az autótörések, egyre több járművet fosztanak ki.
Sándor, az egyik érintett, a Klubrádiónak mesélte el szomorú élményét. Családjával a hajnali órákban vette észre, hogy valaki betörte az autójuk ablakát. Ekkorra már a rendőrség is a helyszínen volt, és megkezdte az ügy kivizsgálását. Sándor autójából nem tűnt el semmi érték, de információk szerint az elkövető megpróbálta átkutatni a jármű tárolóhelyeit, beleértve a kesztyűtartót is.
Sándor hozzátette: a reggeli órákban az Üteg utca, Kartács utca környékén nagyjából 10 feltört autót lehetett látni, de úgy tudni, hogy hasonló esetek történtek a közelben fekvő Szegedi út környékén is.
A Budapesti Rendőr Főkapitányság a Klubrádió kérdésére közölte a rendelkezésre álló adatok szerint 2025. január 16-ról 17-re virradóra a főváros XIII. kerületében kilenc gépkocsit rongáltak meg. A kerületi rendőrök szemlét tartottak, és rongálás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Az intézkedések jelenleg is folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatás viszont eddig nem történt az ügyben.