Steve Guttenberg és 19 évvel fiatalabb felesége bejelentették, hogy válni fognak: a Rendőrakadémia híres sztárjának házassága hat év után ért véget.

Jelentős növekedés várható a számlákon azok számára, akik nem figyelnek a közelgő határidőkre: ez a helyzet sok magyar életére hatással lehet.
Steve Guttenberg, akit a magyarok elsősorban a Rendőrakadémia-filmekből ismerhetnek, hat év után válik 19 évvel fiatalabb feleségétől, Emily Smithtől.
A szomorú eseményről először a TMZ számolt be. Guttenberg már pénteken benyújtotta a válási iratokat a bíróságnak.
A híres amerikai bulvárlap értesülései szerint Guttenberg a válásuk hivatalos papírjaiban kibékíthetetlen okokat sorolt fel. Azonban a dokumentumokból nem derül ki, hogy pontosan mikor is kezdett megromlani a kapcsolatuk.
A színész és Emily Smith 2014-ben találkoztak először egy vakrandin, amikor a nő a CBS csatorna újságíró-riportereként dolgozott. Két évvel később, 2016-ban eljegyezték egymást, és végül 2019 januárjában hivatalosan is egyesítették életüket.
A sztárnak nem ez volt az egyetlen házassága: Denise Bixler színésznőt 1988-ban vette el, de négy év után vele is a válás mellett döntött.