Călin Georgescu édesanyját a legionárius múltja miatt állították pellengérre.
Florian Bichir történész, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) volt tagja, az intézmény dokumentumaira hivatkozva azt állította a B1 TV egyik műsorában, hogy Călin Georgescu anyja, Aneta Popescu a legionárius mozgalom tagja volt, miközben az akkori mezőgazdasági minisztériumban dolgozott. A volt államfőjelölt vasárnap a saját közösségi média oldalán reagált a híresztelésekre.
Georgescu kifejtette, hogy az ellene irányuló vádaskodások csupán aljas támadások, melyek az édesanyjára céloznak, de ezzel nem érik el céljaikat. Ezt követően szívhez szóló emlékekben osztotta meg, mennyire fontos szerepet játszott az édesanyja az életében gyermekként. Arra bíztatta követőit, hogy értékeljék és szeressék az anyjukat, hiszen az anyai szeretet pótolhatatlan.
Ezt követően kifejtette, hogy elnökké választása esetén milyen intézkedéseket tervez bevezetni, amelyek az édesanyákat érintenék.
Elnökként szívből kinyújtom a kezemet minden édesanya felé, akit szélsőséges erőszak, emberölés vagy súlyos bűncselekmény miatt sújtott a törvény, és aki már letöltötte büntetése egyötödét, amennyiben gyermekeik otthon várják őket. Mindig is támogatom a kis- és nagycsaládokat, hiszen a család a legfontosabb alapja társadalmunknak. Mint ember, hajlandó vagyok megbocsátani azoknak a hamis újságíróknak, akik bulvárhíreikkel csak a korrupt és aljas rendszert szolgálják, amely őket táplálja. Az anyák képesek a legnagyobb megbocsátásra, és éppen ezért tőlük tanulhatunk a legtöbbet. Legyünk képesek mi is így cselekedni!
Florian Bichir beszámolója alapján Aneta Popescu 1940 decemberében csatlakozott a legionárius mozgalomhoz, amely a CNSAS dokumentumai szerint a Szent Miklós (Sfântul Nicolae) nevű csoport keretein belül működött. Ez azt jelenti, hogy Popescu nem csupán támogatta a mozgalmat, hanem aktívan részt is vett annak tevékenységeiben.