"Teherán lángra lobbanhat, amennyiben Irán nem áll meg a civilek ellen irányuló támadásokkal."

Izrael és Irán is újabb légicsapásokat hajtott végre, nem látszik a közel-keleti konfliktus vége.
"Az iráni vezetés túszként manipulálja saját népét, olyan körülményeket teremtve, amelyekért főként a Teheránban élők fognak súlyos következményeket viselni, amennyiben Izrael ellen bármilyen agresszió történik" - hangsúlyozta Jiszráel Kac, izraeli védelmi miniszter, Ali Hamenei ajatollahra utalva, aki Irán legfőbb vallási és politikai hatalma. Kiemelte, hogy ha Irán továbbra is folytatja az Izrael ellen indított támadásokat, akkor "Teherán lángra lobban".
Mindeközben az izraeli katonai rádió bejelentette, hogy újabb légicsapást hajtottak végre iráni területen, ezúttal az északnyugat-iráni Tabriznál. A Mehr iráni hírügynökség megerősítette a bejelentést, hozzátéve, hogy a légicsapás a város környékén lévő olajfinomítót érhette, ahonnan helyszíni beszámolók szerint sűrű füst száll fel.
A finomító üzemeltetője ugyanakkor közleményben tudatta, hogy a létesítményt nem érte találat, és a termelés zavartalanul folyik. Iráni híroldalak az ország nyugati részén lévő Aszadábád környékéről is izraeli légitámadásról számoltak be, a közlések szerint a légicsapás egy aszadábádi rakétaüzemet ért, és két halottról is tudni. Az iráni állami televízió azt közölte, hogy Tabriz mellett aktiválták a légvédelmi rendszert Horramábád és Kermánsáh városok környékén is.
Teherán mindeközben az iráni állami médiában figyelmeztetést intézett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország felé, hogy a térségben működtetett támaszpontjaik és az ott állomásozó hajóik is az iráni erők célpontjaivá válhatnak, amennyiben akadályt gördítenek Irán Izrael elleni műveletei elé.