Mohamed Al Fayed áldozatai között akár egy tizenhárom éves lány is szerepelhetett.


Újabb részleteket közölt a rendőrség Mohamed Al Fayed szexuális zaklatási ügyeiről: öt ember ellen nyomoznak, akiről úgy gondolják, segíthettek az üzletembernek a bántalmazások megvalósításában és eltussolásában.

A Fővárosi Rendőrség (Metropolitan Police) több mint ötvenezer oldalnyi bizonyítékot vizsgált meg és belső vizsgálatot is indított. Az új vádak 1977 és 2014 közé esnek, a legfiatalabb áldozat tizenhárom éves lehetett, amikor a Harrods egykori tulajdonosa bántalmazta.

A tavaly 94 éves korában elhunyt üzletember ügyét körüllengő botrányok sokasága nyomán októberig összesen 150 személy vádolta meg nyilvánosan szexuális zaklatással vagy erőszakkal. Életében azonban egyetlen vádat sem emeltek ellene. A luxusáruházat birtokló férfi életéről készült dokumentumfilm szeptemberi bemutatóját követően újabb 90 állítólagos áldozat lépett a rendőrség elé.

Fayed, aki Egyiptomban látta meg a napvilágot, üzleti pályafutását szénsavas üdítők járókelőknek való árusításával indította. Karrierje alakulásában kulcsszerepet játszott nővére, aki egy dúsgazdag szaúdi fegyverkereskedő felesége lett, ezzel testvére számára egy teljesen új világ és páratlan lehetőségek tárultak fel. 1974-ben az Egyesült Királyságba költözött, ahol a legendás Harrods áruházat 1985-től 2010-ig vezette. A zaklatási botrány tehát valószínűleg messze túlmutat a luxusáruház falain.

Fayed valószínűleg nők sérelmére elkövetett bántalmazásokat különböző cégek alkalmazottai között, beleértve a párizsi Ritz hotelt és a Fulham focicsapatot is. A BBC oknyomozó riportja alapján ráadásul kiderült, hogy a Met Police-hoz már egy évtizeddel ezelőtt is érkeztek bejelentések Fayed ügyében, ellentétben a korábbi hivatalos állításokkal.

Az üzletember a kilencvenes és kétezres években a brit közélet meghatározó alakja lett, akit gyakran láthattunk különféle televíziós beszélgetős és szórakoztató műsorokban. Fia, Dodi tragikus körülmények között hunyt el 1997-ben Párizsban, a világtörténelem egyik legvitatottabb autóbalesetében, amelyben Diana hercegnő is életét vesztette.

A lap korábbi nyomozása alapján kiderült, hogy az áruház vezetősége tisztában volt a visszaélésekkel, de nem lépett fel ellenük; sőt, aktívan hozzájárult Fayed cselekedeteinek eltussolásához. Az alkalmazottak mellett korrupt rendőrök is támogathatták az üzletembert, hiszen a cég közvetlen kapcsolatban állt a Scotland Yarddal. Egy nyomozótiszt, aki Fayed "kívánságait" készségesen teljesítette kenőpénzért, még harrodsos mobiltelefont is kapott, hogy az ügyeket ezen a csatornán intézze.

Related posts