Tordai Bence: A Jövő Képei – Jólét és Jóllét 2026-ban A 2026-os év nem csupán egy újabb dátum a naptárban; lehetőséget kínál arra, hogy a rendszerváltás tanulságait figyelembe véve egy új irányt vegyünk a jövőnk alakításában. Az igazi jólét nem csupán an

Egyedülálló ökológiai és társadalmi változásra van szükség világszerte és Magyarországon is. Ahogyan azt szerzőnk, Buda zöld, független országgyűlési képviselője megfogalmazza, csupán annyival nem oldhatjuk meg a helyzetet, hogy 2026-ban eltávolítjuk a jelenlegi kormányzati vezetést. A valódi átalakuláshoz sokkal mélyebb és átfogóbb szemléletváltásra van szükség.

A politika tartalmi kiürülése miatt fogalmunk sincs arról, mit várhatunk közpolitikai szinten egy reménybeli kormányváltás után. Arról ugyan egyre erősödő társadalmi konszenzus van, hogy meg kell szabadulni a jelenlegi kormánypártoktól, de eközben nyoma sincs az értékalapú politikai alternatívának. Ráadásul úgy tűnik, hogy 2026-ban a világnézeti pártoknak nem nagyon osztanak lapot, és könnyen lehet, hogy a következő Országgyűlésben sem zöld, sem baloldali frakciók nem lesznek, legfeljebb néhány képviselő jeleníti majd meg az igazságosság és fenntarthatóság szempontrendszerét. Pedig soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy tudjuk, merre van előre, mert Magyarországot nemcsak foglyul ejtette egy autoriter kleptokrácia, de gyakorlatilag minden területen tévútra is vezette.

1990 előtt Magyarország a "legvidámabb barakk" néven ismert, a Szovjetunió uralta második világban. A pártállami rendszer utolsó éveiben a diktatúra enyhítése és egy politikailag tudatos, ám gazdaságilag fenntarthatatlan életszínvonal-politika együttese alakította a társadalmi hangulatot. Ebből a "mindig-mindenkinek-legyen-kicsit-jobb" elvnek köszönhetően viszonylagos elégedettség alakult ki a lakosság körében, ami hozzájárult a rendszer legitimációjához és a politikai stabilitás fenntartásához.

2024-től kezdődően Magyarország az Európai Unióban nem csupán a legboldogtalanabb országok közé tartozik, hanem a legszegényebbek sorát is gyarapítja. A térségben tapasztalható folyamatos lecsúszásunk mögött világosan kirajzolódik az Orbán-kormányok 2010 óta folytatott politikai irányvonala, aminek részletezésére felesleges időt pazarolni. A valódi kérdés azonban az: milyen lépéseket kellene tennünk ahhoz, hogy megfordítsuk ezt a kiábrándító trendet – eltekintve a kormány- és rendszerváltás magától értetődő szükségességétől?

Talán érdemes a jóléti dimenzióval kezdeni, majd folytatni a jólléti aspektusokkal. Amikor a jóléti kihívásokat – például a megélhetési válságot – úgy értelmezzük, hogy az embereknek nem áll rendelkezésre elegendő pénz, akkor két alapvető problémát kell kezelni: egyrészt a magyar gazdaság alacsony jövedelemtermelő képességét, másrészt a megtermelt jövedelmek és felhalmozott vagyonok igazságtalan elosztását.

A magasabb jövedelemtermelő potenciál eléréséhez

versenyképesebb, nagyobb hozzáadott értéket előállító gazdaságra lenne szükség.

A siker kulcsa nem rejtély, hanem jól megfogalmazott stratégia: olyan tudásalapú, innovációra nyitott vállalatok, amelyek a meglévő erőforrásainkra és versenyelőnyeinkre építenek, miközben folyamatosan fejlesztik azokat. A gazdaságpolitikai irányvonalnak arra kell fókuszálnia, hogy maximálisan kihasználja ezeket az adottságokat, míg a társadalompolitikának a humán tőkébe – mint a képzés, az egészségügy és a közösségi kohézió – történő befektetésre kell összpontosítania. Igen, mindez az északi modell megvalósulását tükrözi, amely révén Skandinávia országai évtizedek óta megőrzik domináns pozíciójukat a világ legboldogabb és legjobban teljesítő társadalmai között.