Budapesten él egy lelkes ember, aki elhatározta, hogy tiszteleg Szerb Antal előtt. Saját forrásaiból állított emléktáblát a híres író emlékére, mivel mélyen megérintette őt az "Utas és holdvilág" varázslatos világával. Ezzel a gesztussal nemcsak a saját r
Van egy ember Budapesten, aki fogta magát és a saját pénzéből, saját szervezésben emléktáblát állított Szerb Antal Torockó utcai házánál, Pasaréten, a lakókkal együtt, csak azért, mert szereti az Utas és holdvilágot. A Torockó utcának ezzel egészen spéci hangulata lett, mert 6/b földszinti garzonlakásában 5 évig élő Szerb Antal emléktáblája mostantól remekül el tud beszélgetni Konrád György pont szemből, az utca túloldaláról figyelő táblájával.
Az említett személy nem más, mint Urbán Dániel, aki ügyvédként tevékenykedik, és aki 12 évvel ezelőtt egy ideig nagy népszerűségnek örvendő hipszterpop bandának, a Bermuda-nak volt a basszusgitárosa és énekese. Emlékszel a "London" című dalukra? Az volt az ikonikus indie slágerük, ami sok fiatal szívét megdobogtatta.
Amikor nekivágtam az útnak, amely csupán néhány száz méterre volt tőlünk, és ami a hosszabb tacskós sétáltatási útvonalamra esett, őszintén azt gondoltam, hogy valamilyen civil szervezet szervezi az egészet. Az Urbán popzenész ugyanis annyira visszafogott, hogy már az esemény előtti napon ezt a szöveget küldte el meghívóként:
"Holnap különleges eseményre készülünk: emléktáblát avatunk Szerb Antal egykori pasaréti otthona előtt. Érdekes módon eddig még sosem volt itt hasonló megemlékezés. Az esemény egy teljesen civil kezdeményezés, és ha van kedved csatlakozni hozzánk, nagy szeretettel várunk!"
Az, hogy a "civil kezdeményezés" őt takarja, igazából csak akkor derült ki egyértelműen, amikor az avató után a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle. A Torockóban pár rendőr, sokkal több középiskolás, pár környékbeli néni és bácsi meg egy csapat indie popper fogadott a napsütésben, Urbán mellett Mórocz Tamás, a Jacked és a Bermuda énekese és a Karácsony Gergellyel trécselő Vitáris Iván, aki hiába colos, paraszthajszállal azért mégiscsak kisebbnek bizonyult a főpolgármesternél. Misztikus jelenség, hogy a művészet húsz alatt ma már jórészt csak a csajokat érdekli, de a végén sikerült egy darab díszfiút felfedeznem a középsulisok között. Akik a Szerb Antal gimnázium mellett abból a Vas utcai Széchenyi István Kereskedelmi Technikumból jöttek, aminek Szerb 25 éves korától addig volt a tanára, míg a nagyszülei származása miatt 1944-ben el nem tiltották a katedrától.
hogy Szerb Antal nem csupán a könyvek világában volt otthon, hanem a mélyebb igazságok keresésében is. A naplóbejegyzésekből áradó érzékenysége és a világ iránti nyitottsága egy különleges kapcsolatot teremtett köztünk, diákok között. Az ő írásai, a csodás prózája és a gondolatok, amelyekkel a lélek rejtelmeit boncolgatta, inspiráltak arra, hogy ne csupán a felszínt kapargassam, hanem merészen a mélybe is lemerüljek. Szerb Antal életének tragédiája, hogy a tehetsége és a szellemi gazdagsága a történelem szörnyű fogaskerekei alatt veszett el, éppen azon a napon, amikor a világ másik végén végre felszabadultak az emberek a pokolból. Ma, 80 évvel később, emléke nemcsak a könyvek lapjain él tovább, hanem az általunk hordozott eszmékben is. A Piarista Gimnázium falai között, miközben a múltat idézzük, Szerb Antal öröksége arra ösztönöz bennünket, hogy merjünk kérdezni, merjünk élni, és merjünk hinni abban, hogy a világ még mindig képes a szépre és a jóra. Éppen ezért, amikor az Utas és holdvilág lapjait forgatom, mindig érzem, hogy nem csupán egy író művét, hanem egy életet, egy sorsot is olvasok, amelynek minden szava egy újabb lehetőség a megértésre és az együttérzésre.
Mindezek fényében lassan tudatosult bennem, hogy a Másik Magyarország az a hely, amelyet - akárcsak Szerb Antal - mély érzelmekkel övezek, még akkor is, ha a jelenlegi állapotai gyakran kifejezetten elkeserítőek.
Az eseményt moderáló Urbán Dániel, bár a legszomorúbb apropó árnyékában tevékenykedett, arra buzdított minket, hogy a mindig mosolygó, jókedvű Szerb Antalra emlékezzünk. A szikrázó napsütésben ez a feladat nem is tűnt lehetetlennek. Urbán igyekezett elkerülni a levertséget, és felidézett néhány derűs anekdotát Szerb második feleségétől, aki mesélt arról, hogyan használta az író az álmatlanságát, hogy a csendes éjszakákon még több könyvet olvasson. Emellett előkerült egy régi diák memoárja is, amelyben Ács Antal, akinek mindig elsőként kellett felelnie, elmesélte, hogy érettségi után mennyire meglepte, amikor felfedezte, hogy híres osztályfőnöke, aki őket ebédre hívta a helyi kertvendéglőbe a bizonyítványosztás után, milyen szerény környezetben él a Torockó utcában.
Ezután szórakoztató stílusban mesélte el, hogyan nyomozta ki több fordulóban, hogy Szerb 1933-tól pontosan meddig élt ebben a garzonlakásban. Kiderült, hogy egészen 1938 őszéig tartózkodott itt, ami érdekes módon arra utal, hogy a már említett Bálint Klárával 1938 nyarán kötött házassága után a kis garzon már talán nem felelt meg az új életkörülményeiknek. Így hát elindultak a Hűvösvölgyi útra, ahol új otthonra leltek. De vajon mi volt Szerb kedvenc dolga a Torockóban?
