"Ennek most vége, kicsim" - ez a mondat Menczer Tamás híres kijelentése, amely a Kispál koncertjén vált igazán emlékezetessé.

Emese, a hídverő, lenyűgöző pillanatokat teremtett, amikor a Kispál és a Borz bemutatta az utolsó aktust a Földön. Az MVM Dome színpadán, szinte telt ház előtt, a zenekar először lépett fel aréna-koncert keretein belül, felejthetetlen élményt nyújtva a közönségnek.

Sokszor megfogalmaztuk már, hogy a Kispál és a Borz zenéje nélkül a kilencvenes és kétezres évek Magyarországa egyszerűen nem képzelhető el (sőt, talán a kétezertízes és kétezerhúszas években is hasonló a helyzet). 2024 utolsó előtti napján Lovasi Andrásék újfent rávilágítottak arra, hogy sokak számára ezek a dalok a normalitás szimbólumát jelentették, jelentik, és valószínűleg a jövőben is jelenteni fogják ebben az országban.

Természetesen! Íme egy egyedi szöveg, amely a 2010 előtti és utáni időszakot öleli fel: **2010 előtt:** Az évtized első felében a világ tele volt felfedezésekkel és változásokkal. Az internet robbanásszerű terjedése új lehetőségeket nyitott meg a kommunikációban és az információszerzésben. A közösségi média kezdett felnőni, és az emberek egyre inkább online közösségekhez csatlakoztak. A technológia gyors fejlődése, mint például a mobiltelefonok elterjedése, alapjaiban változtatta meg a mindennapi életünket. Az emberek aktívan részt vettek a digitális világban, miközben a hagyományos médiák, mint a televízió és a nyomtatott sajtó, még mindig domináltak. **2010 után:** A 2010-es években a technológiai fejlődés még gyorsabb ütemet vett. A közösségi média platformok, mint a Facebook, Twitter és Instagram, már nemcsak közvetítő szerepet játszottak, hanem a társadalmi és politikai diskurzusok középpontjába kerültek. Az okostelefonok elterjedése lehetővé tette, hogy az emberek bárhol és bármikor hozzáférjenek az információkhoz. A digitális világban való aktív részvétel mellett a fenntarthatóság és a környezettudatosság is egyre fontosabbá vált, a fiatalabb generációk körében pedig különösen hangsúlyos lett a klímaváltozás elleni küzdelem. Az innovációk, mint a mesterséges intelligencia és a blockchain technológia, új kihívásokat és lehetőségeket hoztak magukkal, miközben a globális társadalom folyamatosan alkalmazkodott a változó körülményekhez. Ez a két időszak jól mutatja be, hogyan formálta a technológia és a társadalmi trendek az életünket az elmúlt évtizedekben.

"És egy elnyomott nép ünnepli a semmit / Vidáman élik napjaikat, míg el nem jön a vég."

- énekelte most is az aréna közönsége, és a 2000-es évek slágereit is zengték nagyjából ugyanezek az emberek, csak fiatalabb verziójukban. Akkoriban is szívszorítóan valóságosnak érződött ez a pillanat, és ma sem volt ez másképp, sőt, talán még inkább így van.

Bár a közönség soraiban felbukkant néhány fiatal és húszon-harmincas éveikben járó, mégis jól látható, hogy az MVM koncert látogatói túlnyomórészt a negyvenes és ötvenes éveikben járnak. Természetesen sok család is együtt érkezett, hiszen a Kispál és a Borz egy igazi sokgenerációs zenekar, amely az anyákról, apákról a gyerekekig, lányokig és fiúkkáig terjed. Ezt a jelenséget talán kulturális hagyományként is emlegethetjük. A Kispál zenéje pedig mélyen beágyazódott abba a szövetbe, amit egyetemes magyar kultúrának hívunk. A dalok, a szövegek és a zenei fordulatok úgy simulnak bele a tájba, mint a homok a vízparton – elválaszthatatlan részévé váltak annak a környezetnek, amelyben élünk.

Különös élmény volt az 1-es villamossal eljutni a helyszínre, hiszen a Puskás Ferenc Stadion megállónál a szerelvény megtelt a Demjén Ferenc koncertjére készülő, vidám idősebbekkel. Ott aztán igazi generációváltás zajlott, mivel hirtelen megjelentek a Kispál dalait éneklő középkorúak is, akik szintén a zenei élményre vágytak.

A Kispál és a Borz 2010-ben a Sziget Fesztiválon tartott búcsúkoncertjével hivatalosan is befejezte aktív pályafutását, azonban a 2010-es évek során többször is összeálltak, hogy nosztalgiával idézzék fel régi slágereiket. 2022-ben újra színpadra léptek, és egy igazán figyelemre méltó, friss albumot is megjelentettek. (A zenekar aktuális státuszáról nemrégiben beszélgettünk a két alapító taggal, Kispál Andrással és Lovasi Andrással.)

A hőskorban, amikor a Sziget fesztiválon tömegek előtt zajlottak a koncertek, a nagy arénás fellépések még csak álomként lebegtek a zenészek előtt. Manapság, a triplapuskásos idők világában, amikor fiatal tehetségek és zenekarok egyre inkább uralják a legnagyobb arénákat, ez a jelenség már szinte megszokottá vált. Ennek ellenére a Kispál és a Borz számára ez volt az első alkalom, hogy ilyen grandiózus koncertet adtak, ami különleges mérföldkő a zenekar történetében.

Ami a jelenidejűséget és az előbb említett új albumot illeti, a mostani koncerten mindössze két új dalt játszottak, a Mocsárt és a kifejezetten erre az alkalomra írt Házibuli című dalt, mely - aki hallotta, tudja - nem csak címében idézi meg a legendás francia tinimozit. No, de visszatérve az elhangzó dalokra: Lovasiék igazi best of-műsort állítottak össze a koncertnyitó Csillag vagy fecskétől a záró Ha az életbenig.

A színpadon nem tobzódtak extravagáns díszletek; a kivetítőn a dalokhoz illeszkedő animációk pörögtek, miközben a tömeg előtt egy magányos forradalmár haladt. Borzok különféle formákban táncoltak a háttérben, és bukott angyalok lebegtek (mint tudjuk, az etetésük szigorúan tilos). A zenészeket is közelről figyelhettük, bár a hang és a kép néha fájdalmasan aszinkronban érkezett. Nem voltak színházi jelenetek, mint néhány évvel ezelőtt a Fishing On Orfűn, de ezt egyáltalán nem éreztük hiányzó elemnek.

A Kispál és a Borz dalai valóban önálló életet élnek, képesek arra, hogy egyszerre ébresztenek fel emlékeket és érzelmeket a hallgatókban. A zenéjük varázsa abban rejlik, hogy a rajongók nevetése és könnyhullatása gyakran egy időben történik, mintha a dalok szövegeivel és dallamaival egy különleges érzelmi utazásra hívnának minket. Az is nyilvánvaló, hogy egy két és fél órás arénakoncert sem elég ahhoz, hogy minden kedvenc számunkat megkapjuk; mindig marad valami, amit hiányolunk. Ez a jelenség pedig tökéletesen tükrözi a Kispál-életmű gazdagságát és sokszínűségét – szinte végtelen számú koncertprogramot lehetne összeállítani az általuk megalkotott dalokból.

Így is megérkezett a debütáló album, vagy ahogy akkoriban neveztük, a műsoros kazetta első számától (Lefekszem a hóba melléd) kezdve egészen a Zsákmányállatig. A közönség lelkesen üvöltötte, hogy a patak mézeskalácsszív alakú olajfoltjain saját arcát látja, mint annak idején a céllövöldében az a lány, akit finoman megcéloztál. A legendás Kicsit szomorkás a hangulatom feldolgozáson keresztül eljutottunk az elmaradhatatlan Emeséig, így a zenekar minden korszakának ikonikus dalait felidéztük.

Néhány dal esetében a hangzás teljesen átalakulhat, akár kicsit, akár jelentősen. Erre remek példa az „Egy az egybe (csak maga)” című szám, amely ezúttal rácáfol a címére, hiszen Lovasi nem egyedül, hanem egy teljes zenekar kíséretében lépett színpadra, sőt, a közönség soraiból is mintegy 15 ezer vokalistát vonultatott fel. A dal különleges, igazi western-filmzenés atmoszférát kapott, ami igazán ütős élménnyé tette a koncertet. Mi pedig csak annyit kérünk, hogy ezt a lenyűgöző verziót rögzítsék stúdióban, és osszák meg a világgal!

Egy sor dal teljesen új színt kapott, főleg Babcsán Bence fúvós szólamai révén, amelyek különleges atmoszférát teremtettek. A zenekarban olyan nevek játszottak, mint Lovasi András, Kispál András, Dióssy D. Ákos, Babcsán, valamint a dobos Bajkai Ferenc és a sokoldalú G. Szabó Hunor, aki gitározik, basszusgitározik, dobol és vokálozik is. Ezek az átdolgozások igazán izgalmas élményt nyújtottak a jól ismert dalok számára, még ha például Az utolsó aktus a Földön bulihangulatát - ahogyan egy mellettem álló, a dalra utaló áá-áá-áá, óóh-óóh-óó kórust lelkesen éneklő fiatalember megjegyezte - "kicsit megnyirbálták" is a feldolgozás során.

A színpadon vendégek is megjelentek, különleges hangulatot teremtve. Lovasiék amolyan stafétaátadó módjára felkérték néhány zenész barátjukat, hogy csatlakozzanak a fellépéshez. A Carson Comából Héra Barna a Gyónást, az elefántos Szendrői Csaba a Szívrablást, míg a Blahalouisiana énekese, Schoblocher Barbara a Még egyszer című dalt adta elő. Utóbbi energiája olyan lenyűgöző volt, hogy szinte elfeledtette a közönséggel, hogy Németh Juci ez alkalommal nem lépett színpadra a De szeretnék című számban.

A "Kicsi csillag" című dal előtt Lovasi, aki mostanság meglepően visszafogott volt a konferálás terén, megosztotta velünk, hogy az ismert "vége van, kicsi" sor bizonyos kommunikációs államtitkár jóvoltából egy picit félrement. Valójában a "Vége van ennek nagyon, kicsi csillag" kifejezésre akart utalni, de valahogy a csillagocska kicsizését elfelejtette. A dalban a Lázár tesók is csatlakoztak hozzánk, énekkel, gitárral és mandolinnal fűszerezve az előadást, míg Dióssy a billentyűk mögül lépett elő, hogy xilofonon adja elő a gitáros dallamot, egy igazán különleges interpretációt nyújtva így a közönségnek.

Ha már gitárra terelődik a szó, az este fénypontja ismét Kispál András volt. Játéka olyan különleges és elbűvölő, hogy szinte kötelező lenne, hogy önállóan is Kossuth- és Nobel-díjra jelöljék.

Valahogy így zajlott "Az utolsó házibuli Kelet-Európában" című koncert. És bár nem nagyon tudnánk vitatkozni azzal a miskolci rajongóval, aki kifelé menet úgy summázta a zenekari életművet, hogy "minden Kispál-szám a halálról, a végről, vagy a b*szásról szól", ám talán remélhetjük, nem ez volt vég (bár, ha ez volt, hát az is nagyon derék, ugye). Nem ez volt az utolsó ilyen kispálos gigaházibuli.

Egy dolog biztos: tegnap este a szívünk és az agyunk teljesen egy hullámhosszon rezgett. Persze, a szívünk talán egy hajszálnyival gyorsabb tempót diktált.