A kimerülés politikája: A hatalom játékai A kimerülés politikája olyan stratégiai megközelítést jelent, amely során a felek tudatosan fárasztó, kimerítő helyzeteket teremtenek, hogy ellenfeleiket gyengítsék. Ez a módszer gyakran jelen van a politikai dis
Az új amerikai szankciók az orosz energiára nem hoztak fordulatot Ukrajna számára - kényszerűen inkább új időt adtak Oroszországnak. Moszkva ezt az időt arra is használja, hogy katonailag fokozza a nyomást Kijevre: lassan, de biztosan nyomul előre a fronton, miközben ugyanilyen módszerességgel "aprítja" Ukrajna energiarendszerét a tél beállta előtt. A rakéta- és dróntámadások ma már nemcsak az infrastruktúra bénítását, hanem a társadalmi kimerülést is célozzák - a hideg és a sötétség politikai fegyverré vált.
Moszkva kitartása és Washington láthatóan gyenge nyomásgyakorló képessége új megközelítést hozott: ha a háborút nem lehet végleg lezárni, akkor legalább kezelni kell a helyzetet. A budapesti csúcstalálkozó elhalasztása, a Trump-Hszi találkozó Dél-Koreában, valamint az amerikai szankciók "fokozatos hatásáról" tett elnöki megjegyzések mind arra utalnak, hogy Washington inkább az időnyerésre összpontosít, semmint konkrét döntéseket hozna. A Fehér Ház jelenlegi stratégiája nem a győzelemre, hanem a helyzet kontrollálására irányul – egy olyan diplomáciai tér kialakítására, ahol minden érintett fél megpróbálhatja kimerültségét tárgyalási előnnyé fordítani.
Trump és Orbán mindketten a háború befejezésében érdekeltek, de motivációik gyökeresen eltérőek. Trump célja, hogy az európai frontot lezárja, lehetővé téve számára, hogy a figyelmét Kínára összpontosítsa. Ehhez pedig fontos, hogy Oroszország semleges maradjon, hiszen így egy új világpolitikai rend alakulhat ki, amely az energetikai és nyersanyag-ellátás kiegyensúlyozására épít. Az Északi-sarkvidék ritkaföldfém-készleteinek kiaknázása, ahol Kína gyakorlatilag monopolhelyzetben van, csak akkor válhat prioritássá az Egyesült Államok számára, ha Moszkva nem jelent többé fenyegetést a régióban. Ezzel szemben Orbán Viktor számára a háború lezárása nem csupán politikai, hanem egzisztenciális kérdést jelent. Magyarország, amely tenger nélküli és erősen függ az orosz energiától, az EU legsebezhetőbb tagállamai közé tartozik. A közelgő választások fényében Orbánnak sürgős lépéseket kell tennie a stabilitás megőrzése érdekében, hogy megvédje országát a konfliktus következményeitől.
Trumpnak ugyanakkor el kellett ismernie Moszkva tűzszünet-elutasítását – még a Hszivel való találkozó előtt –, mivel Washington jelenlegi helyzete nem biztosít elegendő eszközt a nyomásgyakorlásra. Ezzel szemben Orbán politikai tőkéje a MAGA-mozgalom irányába mutat: ő képviseli ennek európai szövetségesét, és a "globalisták", vagyis az Európai Bizottság legfőbb ellenfelét. A Trump és Orbán közötti találkozó fő üzenete Brüsszelnek szól: a Nyugat politikai irányvonalát Washington határozza meg, nem pedig az Európai Unió.
Kijevben mindezt aggasztó figyelemmel kísérik. Számukra a háború nem csupán egy diplomáciai játék, hanem a túlélés kérdése. Ugyanakkor a frontvonalak lassú változása, az orosz drónháború fölénye, az energia-infrastruktúra fokozódó rombolása és a költségvetési nehézségek mind arra utalnak, hogy a katonai ellenállás fenntartásának költségei már túllépték a politikai tűrés határait. Európa egyre inkább képtelenné válik arra, hogy saját forrásaiból támogassa Ukrajna folyamatosan növekvő túlélési igényeit, hacsak nem dönt a befagyasztott orosz vagyontárgyak felhasználása mellett – de ez a lépés messze túlmutatna a kontinens határain, és globális pénzügyi következményekkel járna.
A következő hónapokat a nukleáris jelzések és az erőforrások kifulladása fogja meghatározni. Az "alaszkai keret", amelyet Washington taktikai okokból félretett, 2026 elején újra előkerülhet - egyfajta kényszerű rendezésként. Addigra minden szereplő kimerülhet, illetve eléri a nukleáris eszkaláció határát - remélhetőleg ekkor már mindenkinek érdeke lesz, hogy a kimerültségből politikai tőkét kovácsoljon.
